Tizenhatodik

*Summer*

Nagyjából egy órányira voltunk még a szülővárosomtól, mikor egy sóhaj szakadt fel a mellkasomból, és fészkelődni kezdtem az ülésen. Emiatt pedig Tyler fél szemmel rám pillantott, majd rosszallóan megcsóválta a fejét, mintha egy nyugtalan kisgyerek lennék.
Mondjuk valamilyen szinten igaz volt az előbbi megállapítás, hiszen szinte az indulásunk óta próbáltam megtalálni a kényelmes pozíciót, amely alkalmasnak bizonyul a majdnem négy órás út megtételéhez. Volt hogy felhúztam a lábaimat, vagy éppen törökülésben helyezkedtem el, aztán a kesztyűtartónak támasztottam a talpaimat. Le is döntöttem az ülés támláját néhányszor, hiszen testőröm javaslatára megpróbálkoztam az alvással is, amire az utóbbi napokban nem volt lehetőségem a hirtelen jött dalfelvétel miatt.
Ugyanis Harry még a Los Angelesből való indulás előtt szólt, landolás után szeretne mutatni valamit a stúdióban. A meglepetés dalnak pedig természetesen nagyon örültem, hiszen nem hittem volna, hogy a göndör hajú srác megvalósítja azt, amit csak futólag említettem neki. Így a készülő albumra fel kellett énekelnem a Little bit of your heart címet viselő szerzeményt, valamint Renée-nek sikerült elintéznie azt is, hogy anya születésnapja után egy interjú keretein belül bemutathassam. Emiatt pedig beszélnünk kellett az énektanárommal is, valamint Harry-vel javítottunk is egy kicsit a hangszerelésen, így három nappal később indulhattam csak haza.
Az idegességemre és a nyugtalanságomra pedig egy lapáttal rá tett az is, hogy mióta Zayn bevallotta a kétes érzelmeit, már ami a bandában levő jövőjét illette, ezen rágódtam. Mindenképpen szerettem volna neki segíteni, hiszen a Los Angelesben töltött napjaink alatt kerültünk olyan közel egymáshoz, hogy magaménak is érezhessem a problémáját. És hiába tudtam azt, hogy a kettőnk között levő nyugalom csak átmeneti, míg valamelyikünk olyat nem lép vagy mond, amellyel a másiknak rosszat okozunk, vagy éppen meg nem szűnik a szerződés, megpecsételte az én életemet is az ő életében tomboló zűrzavar.
Nyilvánvalóan szenvedett, hiszen látszott rajta mind a fizikai, mind pedig a lelki kimerültség, azonban sokkal fontosabbak voltak neki a fiúk és a rajongók, hogy ne hirtelen döntsön. Folyamatosan őrlődött, és most már én is őrlődtem vele, de még ketten sem voltunk képesek arra, hogy olyan lehetőséget találjunk ki, amelyből mindenki jól jön ki.
Ebben az esetben csak vesztesek voltak.
Mindenki az volt.
Úgyhogy, jobb híján abban állapodtunk meg, az otthon töltött napjaink alatt nem hozzuk fel a témát, és utána majd friss fejjel állunk neki a lehetséges kiutat és kiskapuk keresésének. Azonban képtelen voltam elszakítani a gondolataimat, így mikor feltűntek az első ismerős házak, egy kicsit megráztam a fejemet, hátha sikerül lenyugtatnom magam egy kicsit.
Legalább míg odaérünk a szüleimhez.
Így ismételten egy sóhajt hallattam, ami a mellettem ülő Tyler figyelmét sem kerülte el, emiatt pedig a következő piros lámpánál, amely megállított bennünket, megsimogatta a karomat. Ez az aprócska gesztus pedig többet jelentett számomra, mintha hosszú mondatokban fejtette volna ki a támogatását, még ha teljes mértékben nem is avathattam be őt, annak ellenére, hogy testőröm volt az egyik fő bizalmasom.
  - Írok anyának, hogy mindjárt ott vagyunk - emeltem fel a telefonomat az ajtózsebből, ahová még indulás után rejtettem. Feloldottam az ujjlenyomatommal a zárat, majd a boríték ikont megérintve, anya telefonszámának kiválasztása után pillanatok alatt bepötyögtem neki néhány szavas üzenetemet. Választ azonban nem is vártam, hiszen mikor feltűnt előttünk az ismerős családi ház, már nyílt is az ajtó, és a szüleim a lépcsőn lejőve megálltak a kocsifelhajtó mellett. Tyler ezzel egy időben bekanyarodott apa autója mellé, majd míg leállította a motort, addig én szinte kiugrottam a járműből és futva anya nyakába ugrottam. - Anya! - sikítottam teljesen átszellemülve, és már nyoma sem volt az előbbi melankolikus hangulatomnak. Legalábbis kívülről nem látszott.
  - Annyira hiányoztál - szorított szorosan magához, mire én is így tettem. Fejemet ráhajtottam a vállára, arcomat nyaka felé fordítottam, és igyekeztem nem elsírni magamat, melyet a viszontlátás öröme váltott ki belőlem. Eközben anya lassan simogatni kezdte a hátamat, és úgy ölelt magához, ahogyan kislánykoromban is gyakran tette. Imádtam a karjai között lenni, mert olyankor megszűnt létezni minden, és csak a mérhetetlen szeretet létezett, melyet éreztem iránta. Ilyenkor pedig mindig mardosott a bűntudat, amiért nem jártam olyan sokszor haza, mint szerettem volna, holott megértette ő is, hogy mivel jár a munkám. - Jól utaztál? - tolt egy kicsit hátrébb, hogy újra szemügyre vehessen, miközben egy kósza hajtincset simított a fülem mögé.
  - Mondhatni - bólintottam, aztán egy kisebb sóhajt hallattam. - Jó itthon lenni - pillantottam körbe az ismerős előkertben, majd anya védelmező karjai után apáiéban találtam menedéket. Ő is szoros ölelésben részesített, míg én mondhatni már-már rajta csimpaszkodtam, hiszen jóval magasabb volt, mint én. Ismerős illata pedig pillanatok alatt bekúszott az orromba, így párszor mélyebbet is szippantottam a kellemes parfümből. - Hiányoztatok - néztem rájuk könnyes szemekkel pár hosszabb pillanat múlva.
  - Te is nekünk, Prücsök - mondta apa vigyorogva, aztán illő módon üdvözölték Tyler-t is, aki az ölelkezésünk alatt behordta a csomagjaimat, aztán az autónak támaszkodva figyelt bennünket. - Tyler - biccentett apa felé, majd őt is megölelte a kézfogás helyett, hiszen szinte már családtag volt nálunk a srác. - Ugye maradsz vacsorára?
  - Még van néhány elintéznivalóm, de köszönöm a meghívást - utasította vissza diszkréten az ajánlatot. - Sum, ha bármi van, hívj - pillantott rám Tyler, majd bólintásom láttán, beült az autóba és elindította a motort, míg mi elindultunk befele.
Hiába hónapokkal ezelőtt jártam a szülőházamban, mikor átléptem a küszöböt, olyan volt, mintha csak pár órát lettem volna távol. A lépcsőnél levő falon ugyanazok a képek sorakoztak, kezdve anyáék egyik régi képével. A nappalinak ugyanúgy nyitva volt az ajtaja, bentről pedig az egyik zenecsatorna műsora hallatszott ki, mint mindig, mikor anya főzött. A lenti vendégszobák ajtajai most nyitva álltak, így láthattam, amint a felhúzásra váró ágyneműk az ágyak szélein sorakoznak; bentről kellemes illat áradt ki. A konyhába fordulva pedig elmosolyodtam, hiszen a kör alakú asztalon már ott várt az ebéd, anya a kedvenceimet készítette el. Emiatt pedig felé fordultam, majd egy cuppanós puszival ajándékoztam meg, mire ő halkan felkuncogott, aztán a hűtőhöz lépve kivett egy üveg narancslevet is és az asztalhoz terelt bennünket.
  - Milyen volt Los Angeles? - kérdezte apa, miközben anyának nyújtotta a tányérját, hogy szedhessen neki. - Néztük a műsort - tette még hozzá, hogy nem igazán erre a részre kíváncsi.
  - Mint mindig - húztam el a számat, majd hirtelen egy-egy emlékkép villant be Zayn-ről és rólam, amint egymást ölelve fekszünk a szállodai szobám ágyán, így éreztem, hogy halvány piros színt vesz fel az arcom. - Párszor be kellett mennünk az irodába a turné miatt, illetve Ellen műsora volt még úgymond kötelező, de ezeken kívül mint egy nyaralás - vontam meg lezserül a vállaimat, aztán felszúrtam néhány szem brokkolit a villámra, majd az ajkaim közé emeltem őket.
  - Ahhoz képest eléggé fáradt vagy - nézett rám kissé hitetlenkedve anya. - Trisha említette a minap, hogy eléggé meglepte, mikor ott talált pár hete a fiánál - hozott fel egy újabb témát, mire megálltam a rágás közben, és igyekeztem nem félrenyelni a falatot.
  - Most úgy érzem magam, mint egy kihallgatáson - pillantottam fel rájuk a tányéromon levő étel tanulmányozásából, miután sikeresen lenyeltem a brokkolit. - Egyszerűbb lenne, ha nyíltan rákérdeznétek arra, amire igazából kíváncsiak vagytok.
  - Itt már nem csak a szerződésről van szó, igaz? - szólalt fel ismét apa, majd letette a villáját és anyához hasonlóan, ő is összekulcsolta az ujjait, miközben a könyökén támaszkodott.
  - Már nem - vallottam be a szemeimet lesütve, mintha egy csínytevésen kaptak volna rajta. - Igazából nem is hiszem, hogy valaha volt e csak arról szó. A falra mászom tőle, idegesít, ha egy légtérben kell vele lennem. Viszont ha nincs velem, akkor folyton rá gondolok és hiányzik. Ő pedig keres, találkozni akar. Együtt akarunk lenni, de mégis mindketten tudjuk, hogy ez nem jó ötlet.
  - Szereted?
  - Azt hiszem, igen. - bólintottam, mire mindhármunkból egy nagyobb sóhaj távozott, majd próbáltam rendezni a vonásaimat, még mielőtt elbőgtem volna magamat. - Nem lehetne, hogy másról beszéljünk? - pillantottam rájuk kétségbeesetten, ők pedig értették, hogy mit is szerettem volna elérni, így inkább a munkájukról és a mindennapjaikról kezdtem őket faggatni.

Tizenötödik

*Summer*

  - Zayn, te tulajdonképpen mit is akarsz tőlem? - kérdeztem halkan a mellettem ülő sráctól, aki kérdésemre összerezzent, de még így sem szakította el a tekintetét a lágyan hullámzó óceánról.
Emiatt  pedig nem is akartam túlságosan feszegetni ezt az egész témát, hiszen ismertem annyira jól, hogy tudjam, még inkább magába zárkózik a faggatózásra, mintsem megnyílna és őszintén felelne, annak ellenére, hogy legszívesebben addig kérdezgettem volna, míg végre egy elfogadható magyarázatot nem ad a viselkedéséről. Másrészről viszont túlságosan messzire sem akartam menni, így mikor gondolataimat végül szavakba öntöttem, meg is bántam, hogy nem gondoltam át jobban a dolgot, mielőtt ezzel a kérdéssel törtem volna meg a közénk beállt csendet. Azonban nem tudtam már semmit sem tenni, miután feltettem neki a kérdést, így egy utolsó pillantást vetettem borostás arcára, majd visszafordultam az óceán felé, miközben karjaimmal átfontam a lábaimat és a térdeimre támasztottam az államat.
  - Nem tudom - hallottam meg kissé rekedtes hangját, majd megköszörülte a torkát, éppen akkor, mikor felé fordultam, így tekintetünk összekapcsolódott és egy hitetlenkedő nevetést hallatott érdeklődő tekintetem láttán. Tudta, hogy nem hittem el neki, hiszen jobban ismertem őt bárkinél, ezen pedig a külön töltött idő mit sem változtatott. - Azért ez annyira nem hihetetlen.
  - Te vagy az egyik legnagyobb játékos, akit ismerek - sóhajtottam fel, aztán felé fordultam, és igyekeztem nem megszakítani a szemkontaktust, hiszen akkor nem láthattam volna, hogy éppen mennyire is közeledek az igazsághoz, mert arcvonásait az évek alatt megtanulta mesterien uralni. - Mindig ezt hangoztatod, és mindketten tudjuk, ez így is van. Szóval?
  - Akkor miért vagy még mindig mellettem? - vágott vissza, ajkait pedig apró mosolyra húzta, mikor látta, hogy egy kicsit megrándulnak az arcizmaim, ezzel leleplezve magamat. - Folyton azt mondod, én vagyok az utolsó ember, akit látni akarsz, mégis tárt karokkal fogadsz, ha közeledek és érdeklődsz - hajolt kicsit közelebb, így jobban érezhettem a mentol és a dohány keverékét, ami egészen érdekes elegyet alkotott a sós tengervíz illatával. Elbódított. - Még a saját érzéseiddel és tetteiddel kapcsolatban sem vagy tisztában. Miből gondolod, hogy az én indokaimat képes lennél megérteni?
Éreztem, hogy egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, így igyekeztem azt krákogással megszüntetni, azonban rá kellett jönnöm arra, semmi esélyem nincs a menekülésre. Zayn még a kérdezz-felelek játékunkat is önmaga javára tudta fordítani, és engem hozott ki vesztesként a helyzetből, így teljesen ki voltam neki szolgáltatva. Ő pedig ezzel tisztában volt, és élvezte a helyzettel járó előnyöket, hogy ismét ő irányíthat a beteg játékunkban, így mikor felpillantottam az égre és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafojtsam a könnyeimet, elégedett sóhaj tört fel belőle.
  - Látod, erről beszéltem - tette még hozzá, ami miatt legszívesebben arcon tudtam volna csapni, azonban még arra is képtelen voltam, hogy ránézzek, nemhogy fizikai kapcsolatot létesítsek vele. Abban a pillanatban, nála jobban senkit sem gyűlöltem, és ez őt valamilyen beteg oknál fogva szórakoztatta.
  - Nagylány vagyok már, Zayn - szólaltam meg végül, igaz eléggé szánalmasnak hatott a visszavágásom, így összeszorítottam az ajkaimat, majd visszadöntöttem a fejemet a térdeimre és onnan kezdtem kémlelni őt, hátha észreveszek rajta valami változást.
Ám ekkor, sem ő, sem én nem tudtunk, vagy talán nem is akartunk megszólalni, hiszen mindketten olyan helyzetbe kerültünk, hogy akár fél szavakból is leleplezhetjük magunkat. Ezt pedig egyikünk sem kockáztathatta, hiszen nem bíztunk egymásban, és annak ellenére, hogy éveket töltöttünk együtt, és még a szakításunk után is képesek vagyunk ismerni a másik rezdüléseit, idegenek voltunk. És éppen emiatt ragaszkodtunk görcsösen a múlthoz, a saját kis világunkhoz, még úgy is, hogy ez mindkettőnk számára talán az egyik legfájdalmasabb pont.
De valahogy kerültünk már olyan mélyre a menedzsment és a média által kreált életünkben, hogy igyekeztünk megragadni minden lehetőséget a kiút megtalálásának érdekében.
  - Ez az egész, nem én vagyok - mutatott jelképesen körbe, majd pár pillanat erejéig a pár méterrel tőlünk álló testőrét fixírozta, aki értve a jelet, arrébb sétált, ezáltal hallótávolságon kívülre kerülve.
  - Mármint? - kérdeztem rögtön, hiszen nem szerettem volna azt, ha meggondolja magát szótlanságom miatt, bár még így is meg volt az esélye annak, hogy pár elejtett morzsa után ismét bezárkózik.
  - A banda, a zene, a turnék, a felhajtás - sorolta, miközben szomorúságtól csillogó tekintetét összekapcsolta az enyémmel, így láthattam, őszintén beszél, ugyanakkor még sem akarja azt mondani. Arca meggyötört volt, és homlokán apró ráncok jelentek meg. - Mondjuk, szerintem nincs mit ecsetelnem ezen - vonta fel lassan az egyik szemöldökét, aztán miután látta, hogy egy aprót bólintottam, megrázta a fejét, mintha csak pár kusza gondolatot el akarna tüntetni onnan.
  - Avery említett valami olyasmit, hogy szünetre akartok menni - gondolkoztam el hangosan, pár pillanattal később, miközben éreztem, hogy a szám rágcsálása miatt kicsit kiserkent a vér, így ajkaimat benedvesítettem, majd inkább fehérre festett körmeimet kezdtem el piszkálni. - Akkor lenne időd elvonatkoztatni mindentől, nem?
  - Hah - horkantott fel, aztán elfordította a fejét, majd egy kisebb lendületet véve felállt és a zsebében kotorászva elővette a cigis dobozát, aztán pár lépésnyire eltávolodott tőlem. - Ezt te sem hiszed - rázta meg a fejét.
Igaza volt, tényleg nem hittem ebben, tekintve, hogy ugyanazon személyek voltak a főnökeink, csakhogy míg én egyedül álltam a sarat velük szemben, Zayn csapatban szerepelt, így neki több szabályhoz és előíráshoz kellett alkalmazkodnia. Nekem bizonyos határokig engedték, hogy a saját stílusomhoz igazítsam a dalokat, azonban őket belehúzták egy skatulyába, onnan pedig nagyon nehezen lehetett kitörni.
Sőt, szinte lehetetlen volt.
Emiatt pedig egyáltalán nem is csodálkoztam azon, hogy a szerződésben kikötött albumszámot ilyen gyorsan teljesítették, és ilyen feszített tempót diktáltak maguknak a fiúk, hiszen a szünet, a karrierük beindulása után, hatalmas lehetőségeket rejtett magában.
Viszont ötük közül, talán a műsor óta Zayn volt az, aki a legnehezebben alkalmazkodott, és persze nem kis veszekedések árán sikerült őt is olyanná formálni, amilyennek mindenki látni akarta. Ő lett a tökéletes rossz fiú, holott a háttérben még Niall is képes volt nagyobb hülyeségeket csinálni, csakhogy éppen Zayn-ét nagyították fel. A végén pedig olyannyira elnyomta magában a valódi énjét és vágyait, hogy huszonkét éves korára meggyötört lett, és összetört.
Megtörték őt.
  - Ahogy elnézem, már tudod, mit akarsz tenni - mormogtam, mire felém kapta a fejét, és egy kicsit oldalra döntötte a fejét, miközben kiengedte a tüdejében fogvatartott füstöt.
  - Vannak opciók - bólintott kimérten, mintha csak azt mérlegelné, mennyire mehet el ebben a beszélgetésben, ahhoz, hogy ne mondjon sokat, mégis érthető legyen, hiszen bárki meghallhatott minket, még a testőreink jelenléte ellenére is. - Bizonyos szempontból mindegyik rossz, de Simon és Paul igyekeznek a kisebbik rossz felé terelni a dolgokat. Mást nem igazán lehet tenni - vonta meg végül a vállait, aztán a csikk elnyomása után felém nyújtotta a kezét és felsegített a homokból. - Sétáljunk egyet - pillantott körbe gyanakvóan, így én is ezt tettem, ami miatt kiszúrtam a közeli parkolóban pár fiatalt, akik bár nem tűntek rajongóknak, jobb volt elkerülni őket.

Miután Zayn felhúzott a puha, és a hajnalhoz közeledve még mindig meleg homokból, intett a testőreinknek, akik biztos távolságból követni kezdtek bennünket, azonban jelenlétük nem volt zavaró. Nem igazán beszéltünk a félben hagyott témáról, sőt, inkább csendben, egymás kezét fogva sétáltunk a kivilágított móló irányába. Néha egymásra pillantottunk, párszor egy-egy mosolyt is megeresztettünk, de egyáltalán nem éreztük szükségét annak, hogy üres szavakat dobáljunk a levegőbe, hiszen mindkettőnknek át kellett gondolni az előbb elhangzottakat.
Meg mertem esküdni arra, hogy Zayn sosem beszélt ennyire nyíltan és őszintén a benne tomboló zűrzavarról, mint ahogyan azt az előbb tette, így neki is el kellett fogadnia, már nem csak ő tud az érzéseiről. Nekem pedig szinte mindent újra kellett gondolnom, már ami a srácot és a felmelegített kapcsolatunkat illeti, hiszen ez a beszélgetés sok mindenre magyarázatot adod, és persze nem kevés, új kérdést vetett fel. Emiatt pedig úgy éreztem, képtelen vagyok tovább ép ésszel hozzáállni ehhez a helyzethez, hiszen annak ellenére, hogy egészen sok közös volt a menedzsmenttel való kapcsolatunkban, nem volt nehéz rájönnöm arra, Zayn viszonya a nagyokkal sokkal inkább elmérgesedett, mint vártam volna. Innentől kezdve, pedig túl sok lehetőséget nem kecsegtetett a srác számára a helyzet, és ahogyan ő is fogalmazott, ebben a helyzetben muszáj volt megtalálni a kisebbik rosszat.
  - Nem válaszoltál a kérdésemre - mormogtam halkan, ezzel kizökkentve nemcsak magamat a kusza gondolataim közül, hanem őt is. Emiatt pedig először ijedten pillantott rám, majd vonásai egyre inkább az értetlenség tükrözésére rendeződtek át, így megköszörültem a torkomat, aztán valamivel hangosabban folytattam. - Mit akarsz tőlem?
  - Ne várj olyanra választ, amit igazából nem is akarsz tudni - felelte kimérten, amit olyan tekintettel kísért, melytől a legtöbben azonnal visszakoztak volna. Én viszont voltam annyira kíváncsi, hogy inkább egy kicsit oldalra döntöttem a fejemet, aztán megtorpantam, majd miután ő is megállt pár lépésnyire tőlem, összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, és úgy néztem rá. - Summer.
  - Zayn? - Kitartóan álltam a pillantását, és igyekeztem a lehető legkomolyabbnak, valamint legakaratosabbnak tűnni, hiszen már egészen közel voltam ahhoz, hogy megtudjam a szerződés létrejöttének valódi okát. Mert, habár a hetek, lassan hónapok elteltével sem voltam biztos abban, hogy miért is kényszerítettek bele ebbe a kapcsolatba a saját részemről, Zayn-é, a titokzatossága ellenére is, sokkal érthetőbbnek tűnt. - Szóval? - vontam fel a szemöldökömet, mire lemondó sóhaj hagyta el az ajkait, és lehajtotta a fejét, így mikor átszeltem a köztünk levő távolságot, majd óvatosan az álla alá nyúltam, és egy kicsit felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen, láttam, vonásaira kiült a tanácstalanság, és éppen annyira elveszett volt ebben az elcseszett világban, mint én. - Nem kell egymást szeretnünk, sőt még kedvelnünk se, de ha azt akarod, hogy valamennyire leszálljanak rólad, muszáj elmondanod, miért engem akartál a másik félnek.
  - Mert te vagy az egyetlen, aki segíthet kimászni ebből az egész szarságból, anélkül, hogy ott kellene hagynom a bandát.


Drágáim! <3 

Nem is tudom, mit kellene mondanom az ismételt, hosszú kimaradás miatt, hiszen a sajnálom már annyira elcsépeltnek hat. Mindenesetre igyekszem a részekkel, és őszintén bízom abban, hogy a kimaradások ellenére is várjátok, és tetszik nektek Summer és Zayn története. :) 
Köszönöm nektek az előző részekhez érkezett visszajelzéseket, hiszen ezekből tudom, itt vagytok még páran és nyomon követitek a blogot. Köszönök nektek mindent, és ne feledjetek magatok után hagyni némi nyomot most sem, mert tudjátok, minden pipának, véleménynek és cserekérésnek örülök. <3
Kellemes nyári szünetet, nyaralást, és persze pihenést és szórakozást kívánok nektek, hamarosan érkezem a következő résszel! <3 

xx Lorette T. 

Tizennegyedik

*Summer*

Legszívesebben arcon csaptam volna önmagamat, mikor úgy gondoltam, csupán csak az Ellen által vezetett műsor miatt kell nyilvánosan megjelennem Zayn társaságában, míg Los Angelesben töltöm az időt. Azonban Renée a felvétel után széles mosollyal az arcán várt bennünket Paul társaságában a hátsó bejáratnál, amiből már előre éreztem, hogy baj lesz. Számomra legalábbis mindenképpen, hiszen ismertem már annyira jól a nőt, hogy tudjam, mikor őszinte a mosolya és mikor nem.
És, sajnos ebben az esetben az utóbbi volt, így miután közelebb értünk hozzájuk, sóhajtva hagytam, hogy beavasson bennünket az újabb őrült ötletbe, amely által ismét elérhetjük, hogy címlapokon tündököljünk, ha már az eddigiek nem lennének elegek.
Hiszen, mióta csak leszállt a repülőgép a reptéren, másról nem is cikkeznek az újságok, csak a rég-új szerelmünkről, ami szinte a semmiből éledt újjá. Mondjuk teljesen szkeptikus voltam a hatékonyságukat illetően, mégsem értettem, miért is kellett egyre többször, és számunkra egyre kényelmetlenebb helyzetekben részt vennünk, hiszen a lemezeladások így is nőttek, illetve a korábbi botrányainkról sem igazán lehetett hallani. Habár az utóbbi inkább Zayn-t érintette, hiszen nála egészen gyakoriak voltak az extrémebb húzások, míg én inkább az elvonó óta meghúztam magamat, amihez nagyban hozzájárult a szabadulásom utáni fejmosás.
Na, nem mintha annyira érdekelt volna akkor, bármi is, de azért azzal tisztában voltam, hogy ha kirúgatom magam, a vezetőség elintézi, hogy egyetlen egy menedzsment se alkalmazzon, így simán lehúzhattam volna a rolót, éppen úgy, ahogy egészen sok szakmabeli tette, miután nem tudták felbontani a szerződéseiket. Ezt pedig egyáltalán nem akartam, hiszen az éneklés volt a mindenem, az pedig egy hatalmas plusz volt, hogy közben örömet szereztem igazán sok embernek, őket pedig nem akartam cserben hagyni.
Így, ennek a tudatában hallgattam végig a menedzseremet, miközben pár méterrel arrébb Paul próbálta Zayn-t jobb belátásra bírni az újabb közös programmal kapcsolatban, hiszen neki is éppen annyi kedve volt ellátogatni Selena Gomez koncertjére, mint nekem, annak ellenére, hogy mindketten jó barátságot ápoltunk a lánnyal. Csakhogy nem szerettük volna kihasználni őt semmilyen formában, és hiába nyújtotta felém Renée a színpad mögé szóló belépőt, melyet Sel küldött nekünk, árulásnak éreztem a lánnyal szemben. Mintha kerestük volna az alkalmat, hogy mutogathassuk a nagyérdeműnek, hogy milyen jól megvagyunk, holott a valós kapcsolatunk alatt sem tettünk ehhez hasonlót.
  - Komolyan nem értem, miért kell ezt csinálni - ráztam meg a fejemet, aztán egy sóhaj is kiszakadt az ajkaim közül, miközben kelletlenül fogadtam el a nevemmel ellátott belépőt, amit aztán a táskámba süllyesztettem. - Kihasználjuk Selena jóindulatát.
  - Ő hívott meg benneteket, mert tudta, hogy mindketten a városban vagytok - szólt közbe Renée, mire felvont szemöldökkel néztem rá, hiszen hiába kaptuk a lánytól a jegyeket, mindenképpen kötelező lett volna megjelennünk valahol, ez pedig kapóra jött mindenkinek. - Régen találkoztatok, és megér pár fénykép ennyit - vonta meg a vállait, mintha semmiségről lenne szó, azonban mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy mennyit is takar az a pár fénykép.
  - Persze, persze - bólogattam, hiszen a beleegyezésen kívül mást nem igazán tehettem, annak ellenére, hogy tényleg nem volt kedvem megjelenni és bájologni mindenki előtt. - Intéznél nekem ruhát? - pillantottam még a nőre, aki halványan mosolyogva bólintott, majd mikor láttuk, hogy Zayn is kelletlenül beleegyezik az esti programunkba, mindannyian elindultunk a parkolóban álló autóhoz.
A szállodához vezető út csendben telt, ami jelen esetben teljesen érthető is volt, sőt azon lepődtem volna meg igazán, hogy ha bárki is beszélgetést kezdeményezett volna. Muszáj volt átgondolnunk a felvételen zajlottakat, illetve fel kellett készülnünk az esti programra is, hiszen tökéletesen kellett játszanunk a szerepünket. Ami pedig alapjáraton sem ment könnyen, de Zayn vallomása óta, mely szerint neki köszönhettem azt, hogy összekerültünk, még inkább moderálnom kellett magamat, mert képes lettem volna szinte mindent a srác fejéhez vágni.
Ő volt az, aki a szakítást végül kimondta, hiszen annak ellenére, hogy nem álltam készen az eljegyzésre, majd a házasságra, igenis szerettem őt és el tudtam volna vele képzelni az életemet, csak egy kicsit később. Azonban ő a nemleges válaszom miatt egyre távolságtartóbban viselkedett, sokat veszekedtünk és olyan volt az utolsó pár hónap, mintha meg akarnánk ölni a másikat. A végső lépés mégis neki köszönhető, mert én ezek ellenére is hajlandó voltam küzdeni érte, így egyáltalán nem tudtam feldolgozni, hogy ő hozta meg a döntést a szerződéssel kapcsolatban.
Túlságosan kusza volt nekem ez az egész, és az sem segített a helyzeten, hogy mindketten feltűnően kerültük a témát, sőt talán nem is beszélgettünk normálisan azóta, hogy nála töltöttem egy éjszakát. Holott tisztában voltam azzal, ideje lenne megejteni azt a bizonyos társalgást, annak érdekében, hogy ne úgy kerüljünk ki ebből az egészből - legyen ez bármi is közöttünk - mint legutóbb.
Mert az mindkettőnk karrierjének a végét jelentette volna.
Így mire lassítani kezdett alattunk az autó, majd a szálloda bejáratánál meg is állt, eldöntöttem, hogy ha addig ő nem hozakodik elő semmilyen témával annak érdekében, hogy rendezhessük a kapcsolatunkat, a koncert után nekem kell megtennem a kezdő lépést. Addig nem igazán szerettem volna zargatni, tekintettel arra, hogy vészesen kevés időnk maradt elkészülni, illetve a gondolataimat is össze kellett szednem, mert nem állhattam elé mindenféle hablatyolással. Határozottnak kellett lennem ahhoz, hogy végre megnyíljon előttem, és őszintén beszéljen nekem szinte mindenről, ami az elmúlt években történt vele, és mindkettőnket érint. Mert, ha már össze voltunk zárva, ki tudja mennyi ideig, muszáj volt megtudnunk mindent a másikról, annak ellenére, hogy még évek múltán is ő volt az az ember, aki a legjobban ismert, és én is őt.
  - Egy óra múlva jövök - bökte ki halkan Zayn, mikor a szobája előtt megállt és kissé meggyötörten nézett rám.
  - Gyere be, van kulcsod - vágtam rá, aztán egy halk horkantás is társult a mondandómhoz, hiszen még élénken éltek bennem az emlékek azzal kapcsolatban, hogy milyen idióta indokkal kunyerált magának egy kulcskártyát. - Ha nem lennék kész, a minibárban találsz whiskyt - tettem még hozzá, mire egy aprót bólintott jelezve, hogy tudomásul vette, majd halkan becsapódott mögötte az ajtó, és alig pár pillanattal később már én is a szobámban találtam magamat.
Egy fehér ruhazsák lógott a szekrényen, melyen a nevem szerepelt, így halvány mosollyal az arcomon szeltem át a szobát, hogy megnézhessem, menedzserem milyen darabot intézett nekem. Így óvatosan lehúztam a cipzárt, majd lassan lefejtettem vállfáról a puha anyagot ezáltal felfedve az egybe ruhát. A sötétkék alapon, fekete mintával díszített darabot egy vékony pánt tartotta a nyakban, míg a V-alakú kivágás pont annyit mutatott, amennyit kellett, illetve a ruhának szinte az egész háta hiányzott. A megszokott lágy esésű szoknya helyett azonban a darab nadrágrészben végződött, mely nem követte a lábamnak a vonalát, sőt az alja egy kicsit tágabb is volt, mint a teteje. Egyből szerelmes lettem a ruhába, és örültem, amiért Renée egy, teljesen az ízlésemhez illőt választott, így írtam is egy üzenetet a nőnek, amiben megköszöntem, hogy ennyire rövid idő alatt egy ilyen szépet kerített nekem.
Ezt követően pedig a fürdőbe mentem, ahol a ruháimat a mosdókagylónak a szélére helyeztem, majd beálltam a zuhany alá. A kellemesen meleg hőmérsékletű vízsugár teljesen ellazított, és habár örömmel élveztem volna még a kényeztetést, sietnem kellett, hiszen nem akartam megvárakoztatni Zayn-t, illetve sokat késni sem akartam, mert szerettem volna még a koncert kezdete előtt találkozni Selenával, hogy megköszönhessem neki a jegyeket. Így magamhoz képest gyorsan végeztem a fürdőszobai teendőimmel, majd miután szorosan magam köré tekertem egy fehér, szállodai logóval ellátott törölközőt, kiléptem a szobába.
  - Egészen gyors voltál - pillantottam az erkélynél álló srácra, aki a hangomra megfordult, majd szinte felfalt a tekintetével, mikor a testápolóval a kezemben elhelyezkedtem az ágyon és elkezdtem bekenni a bőrömet. - Milyen? - böktem a kezében tartott pohárra, amiben megcsillant a barnás színű folyadék.
  - Nem rossz - vonta meg a vállát, aztán odalépett az asztalhoz, amin ott pihent az üveg egy másik pohár társaságában. - Töltsek neked is? - kérdezte, miután pár kortyban eltüntette a sajátjában levő italt.
  - De csak hígítva - feleltem bólogatva, annak ellenére, hogy tudta, hogy iszom meg a whiskyt, hiszen annak idején ő volt az, aki rászoktatott. - Köszönöm - vettem el tőle a felém nyújtott poharat pár perccel később, majd felálltam és hozzá hasonlóan odaálltam a hatalmas ablakhoz, így rálátásom nyílt a naplementére.
A nap lágy sugarai a szivárvány szinte minden színében megfestették az égboltot, mellyel egyszerre a város is éledezni kezdett. A hatalmas felhőkarcolók ablakai világítottak, az utcai lámpákat is lassan felkapcsolták, és mintha a tömeg is egyre nagyobb lett volna. Na, nem mintha napközben olyan kevesen tartózkodnának Los Angeles utcáin, viszont az este közeledtével teljesen más világba csöppen az ember. Sokkal felszabadultabb mindenki, és senki sem rest kihasználni a város adta előnyöket.
  - Lassan indulnunk kellene - zökkentett ki Zayn hangja a bambulásomból, mire rá kaptam a tekintetemet, és néztem, ahogy az alsó ajkát rágcsálja. Azonban erre a testem önkéntelenül is reagált, hiszen mindig is képes volt ezzel a tettével megőrjíteni, így egy halk sóhaj csúszott ki az ajkaim közül, majd kicsit be is kellett nedvesítenem őket, mert kiszáradtak. Zayn ekkor egy kicsit közelebb lépett hozzám, mélybarna íriszeivel szinte fogva tartotta az enyémet, majd lehajolt és a fülembe suttogott. - Zavarna, ha megcsókolnálak? - kérdezte, aztán visszaállt eredeti pozíciójába, hogy láthassa a reakciómat.
Ha lehet, pirosabb színben pompázott az arcom, mint egy paradicsom, és egy hatalmas gombóc is keletkezett a torkomban, amit egy nagyobb nyeléssel próbáltam eltüntetni, de lehetetlen volt. Ajkaim ismét kiszáradtak, ösztöneim és vágyaim azonban jobban aktivizálták magukat, és mire észbe kaptam már közelebb is húzódtam a sráchoz, aki fejrázásom láttán mohón csapott le.
Ajkain érezni lehetett az előbb elfogyasztott italt, és talán még a dohány íze is ott volt, azonban sokkal jobban élveztem azt a mentol illatot, amit árasztott. Puha ajkai szinte szinkronban mozogtak az enyémekkel, miközben karjait derekam köré fonta és úgy húzott szorosan magához, míg én átkulcsoltam a kezeimmel a nyakát,  és a tarkóján levő hajával játszottam. Kezei néha elkalandoztak, míg nyelveink őrült táncot jártak, így kissé megugrottam, mikor ujjaival rámarkolt a fenekemre, ez pedig belőle egy halk nevetést váltott ki.
  - Tényleg mennünk kell - léptem el tőle végül teljesen elpirulva, mire csak bólintott egy aprót és ujjai közzé csippentette az alsó ajkát, majd onnan nézte végig, ahogy leakasztom a szekrényről a ruhát, majd felkapva egy bugyit és a cipőmet, becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját. - Huh - dőltem neki a nyílászárónak, miközben kissé zavart mosoly terült szét az arcomon, hiszen nem tudtam hova tenni az előbbi tettünket.
  - Siess, Sum - kopogtatta meg az ajtót, így egy kisebb sikoly csúszott ki az ajkaim közül, majd tettem, amit kért, és sietve felöltöztem. - Paul szólt, hogy induljunk - tette hozzá az ajtó nyitódásával egyszerre, majd végigfuttatta rajtam a tekintetét. - Gyönyörű vagy!
  - Köszönöm - pirultam el ismét, amit azzal igyekeztem palástolni, hogy egy kisebb táskába gyorsan összepakoltam a szükségesebb holmikat. - Mehetünk - szóltam, mire egy aprót csapva a fenekemre indult el az ajtó felé, én pedig teljesen a sokk hatása alá kerülve követtem őt, és kíváncsian vártam, hogy ezek után hogyan is fog zajlani az a bizonyos beszélgetés.
Mert arról még mindig nem mondtam le, hogy rendbe hozzam a kapcsolatunkat.

Drágáim! <3
Mérhetetlenül röstellem az ismételt csúszást, azonban sajnos a közeljövőben, egészen pontosan június végéig ez nem fog változni az érettségire való készülés, majd a vizsgák miatt. Igyekszem pár sort mindig írni, nem tudom ezzel mennyire jutok előre, de mindenesetre köszönöm a megértéseteket. <3 
Remélem tetszett a rész, és kellőképpen elértem vele azt, hogy várjátok a következőt. :) <3 Mi a véleményetek Zayn és Summer kapcsolatáról? Szerintetek meddig képesek még játszani egymás idegeivel, és persze vágyaival? :) <3 
Köszönöm szépen az eddigi támogatásotokat, visszajelzéseket, és ne feledjétek pipálni, kommentelni, cserét kérni mindig szabad! <3 
Kitartást az utolsó hajrához, hamarosan találkozunk! <3 
xx Lorette T. 

Tizenharmadik

*Summer*

A felvétel reggelén hét órakor léptem ki fáradtan a szállodához tartozó edzőteremből, miközben szinte egy szuszra megittam a félliteres mentes vizemet. Majd az üres palackot a vállamon levő sporttáskába rejtettem, aztán a liftnél megállva, sóhajtva döntöttem a fejemet Tyler vállára.
A testőröm most is, mint minden alkalommal tökéletes edzőpartnernek bizonyult, így a gyakorlatai, melyeket majdnem két órán keresztül végeztem, teljesen lefárasztottak és ki is kapcsoltak. Mondjuk leginkább az utóbbi volt a célom, így hálával is tartoztam a nálam alig idősebb férfinak, hiszen elég volt egy fél mondatot elejtenem és máris a segítségemre volt. Még ha a legfárasztóbb módon is.
- Még tudsz néhány órát pihenni, mielőtt indulnánk a stúdióba - mormogta halkan, miután hallotta, hogy milyen ásítások törnek elő belőlem. Nem volt a legnőiesebb, tudom, de nem igazán érdekelt, hogy bárki meghallja, Tyler pedig látott már rosszabb pillanataimban is. - Sőt, ajánlom is, hogy megtedd. Eléggé harapós kedvedben szoktál lenni, ha nem pihened ki magad, és nem lenne túlságosan jó ötlet, úgy eljönni - magyarázta, mire egy halvány mosoly kúszott az arcomra, hiszen most is sikerült bebizonyítania, hogy úgy ismer, mint a saját tenyerét.
- Persze, persze - bólogattam bőszen, aztán miután becsukódott mögöttünk a liftajtó, a hátamat nekitámasztottam a korlátnak, míg a fejemet nekidöntöttem a hideg fémnek. - De biztos, ki fognak valamit találni, hiszen az, hogy a szabadságom után is néhány óránál többet eltöltsek egy szobában, túl nagy kérés - sóhajtottam fel, miközben megérkezett a felvonó a megfelelő emeltre, így szinte vánszorogva léptem ki belőle, majd indultam el az emeleten található két lakosztály közül a távolabbiba. - Köszönöm, Ty! - pillantottam még a testőrre, aki értve a célzást, bólintva adta a tudtomra, hogy a következő alkalommal is számíthatok majd rá, majd becsukódott a felvonó ajtaja, hiszen a velünk utazó személyzet egy másik emeleten szállt meg.
A sporttáskám egyik kisebb zsebéből kihalásztam a kulcskártyát, amit aztán a kilincs fölötti érzékelőhöz illesztettem, aminek köszönhetően pár pillanattal később ki is nyílt a dupla szárnyú, fehér faajtó. A küszöböt átlépve pedig leakasztottam a vállamról a táskát, majd kibújtam világoskék, Adidas futócipőmből, majd a pulóveremet rádobtam a táskára. Ezt követően pedig odacsoszogtam az ágy melletti szekrényhez, majd a szobához tartozó telefont felemelve, megnyomtam a megfelelő gombot a reggelim megrendeléséhez.
- Jó reggelt, Miss Oakley - hallottam meg a vonal túloldalán egy talán, túlságosan is boldog női hangot. - Miben segíthetek? - kérdezte rögtön, túlbuzgón.
- Jó reggelt - köszöntem én is illemtudóan, habár kevésbé lelkesen, mint ahogy azt az előbb kaptam. - Egy adag zabkását szeretnék, friss gyümölcsökkel és egy hatalmas adag kávéval, kókusztejjel és cukor nélkül - mondtam, miközben leültem az ágyra, aztán a mobilom kijelzőjére pillantottam, hogy megnézzem, mennyi az idő. 7:16. - Illetve kérnék még egy palack, buborékos ásványvizet.
- Rendben, körülbelül fél óra múlva vinni fogjuk.
- Köszönöm - tettem még hozzá, aztán már csak a halk búgást lehetett hallani, ami a vonal megszakadását jelezte.
Általában pontosan szokott érkezni a megrendelt étel, amit kifejezetten szerettem a szállodában, így azt a fél órát tökéletesnek tartottam arra, hogy lezuhanyozzak. Emiatt pedig kissé nehézkesen, de sikerült elmásznom a fürdőszobáig, ahol a telefonomat a mosdókagyló szélére helyeztem, miután bekapcsoltam rajta az egyik kedvenc dalomat. Aztán halkan énekelve megszabadultam a ruháimtól, majd beléptem a zuhanykabinba. Magamra húztam az ajtót, hiszen nem szerettem volna eláztatni az egész helyiséget, majd megnyitottam a csapot. A kellemes hőmérséklet megtalálása után perceken keresztül álltam a zuhanyrózsa alatt, miközben élveztem, ahogy a víz ellazítja a fáradt tagjaimat. Lehunytam a szemeimet, a hátamat pedig a csempének döntöttem, és Avery csodálatos hangjával együtt énekeltem én is a Poison című számát.
- I pick my poison, and it's you. Nothing could kill me like you do - énekeltem teljes beleéléssel a refrént, majd mikor rájöttem, hogy mennyire ironikus a helyzet, hitetlenkedve felnevettem, miközben éreztem, hogy a lelkem apró darabokra törik, és legszívesebben zokogva kuporodtam volna a zuhanyzó egyik sarkába, hogy kiadjak magamból minden elfojtott érzelmet.  - I pick my poison, and it's you. 
Reménytelen esetnek tartottam magamat, hiszen valahogy mindig a Zayn-hez fűződő érzelmeimhez kanyarodtam vissza, ez pedig szépen, lassan felőrölt. Idegesített, de valamilyen beteg oknál fogva, ragaszkodtam a lelkemet tépkedő érzéshez. Képes lettem volna Zayn-t egy másik világba száműzni, ugyanakkor egyre inkább vágytam arra, hogy újra láthassam. Tisztában voltam azzal, hogy rossz az, ami bennem tombol, azonban voltam annyira mazochista, hogy egyre jobban vágyjak rá.
Ezen pedig nem segített az sem, hogy a múltkori, nála töltött éjszakát követően minden alkalommal libabőrbe borult a testem, hacsak arra gondoltam, hogy ő volt az, aki kezdeményezett. Még úgy is, hogy egyikünk sem volt teljesen beszámítható állapotban, és nem is emlékeztem túlságosan sok mindenre abból az éjszakából, de arra igen, hogy ő tette meg a kezdő lépést. Ez pedig arra világított rá, hogy benne is van még valami az együtt töltött évekből, és nem csak én vagyok az, aki betegesen ragaszkodik az emlékeihez.
Mondjuk, tisztában voltam azzal, hogy változtunk mindketten annyit az évek során, hogy az erőviszonyok kiegyenlítődve maradjanak, azonban mindketten voltunk annyira makacsak, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk, és addig játszunk míg a másik fel nem adja, vagy be nem ismeri, hogy fontos neki a másik. Szóval akárhogyan is nézzük, de ennek túl sok szépséget és boldogságot nem tudtam jósolni, hiszen a végén valaki mindenképpen szenvedni fog.
Akár így, akár úgy.
Mikor felcsendült egy újabb dal, megráztam a gondolatoktól hemzsegő fejemet, majd a tusfürdős flakonért nyúltam, hiszen sietnem kellett a reggeli miatt. Így gyorsan eloszlattam a testemet az epres illatú anyagot, majd pár perccel később alaposan leöblítettem magamat, aztán elzártam a csapot.
Az ajtót elhúzva nyúltam ki a törölközőért, amit aztán turbánként a fejemre tekertem, majd a másikkal felitattam a nedvességet a testemről, és később magamra csavartam. A telefonomat elemeltem az addigi helyéről, majd kinyitottam a fürdőszobaajtót.
- Mit keresel itt? - kérdeztem egyből az ágyon heverő látogatómtól, aki az egyik kezében egy bögrét tartott, a másikkal pedig az ölében heverő laptopot nyomkodta.
- Gondoltam reggelizhetnénk együtt, és mivel rendeltél reggelit, megspóroltál nekem egy telefonhívást - felelte rám sem pillantva, majd kortyolt egyet a kávéból, ami egyébként az enyém volt. - Habár kérhettél volna cukrot a kávéhoz, és a kókusztej sem valami finom.
- Legközelebb uraságodnak rendelek külön - böktem ki szarkasztikusan, habár nem igazán hatotta meg a dolog, sőt a szája sarkában bujkáló mosolyból tudtam, hogy egészen jól szórakozik. - Hogyan jutottál be? - kérdeztem pár pillanattal később, miközben odaléptem a szekrényhez, amiből aztán kivettem a mára kikészített darabokat, amikkel aztán megindultam a fürdő felé, azonban az ajtót nem csuktam be teljesen, hogy hallhassam a válaszát.
- Könnyen meggyőzhetőek az emberek - felelte kicsit hangosabban. - Tudod, elég egy mosoly és egy bűnbánó tekintet, hogy életem szerelmével bejuthassunk a lakosztályába, hiszen bent hagyta a kulcsot.
- Szánalmas - horkantottam fel, és eléggé nehezemre esett visszatartani a nevetést, hiszen teljesen magam elé tudtam képzelni a portán játszódó jelenetet. - És miért is vagy itt? Persze azon kívül, hogy együtt reggelizés címszó alatt megedd az én reggelimet.
- Paul küldött, hogy egymásra hangolódjunk a műsor előtt - pillantott rám, először mióta belekezdtünk a beszélgetésbe, így talán a kelleténél tovább időzött rajtam a tekintete, hiszen néhányszor végig is mért, majd egy kacsintással is megajándékozott.
- Lehetett volna telefonon is hangolódni, sőt szívesebben írtam volna, minthogy személyesen beszélgessünk - léptem az ágyhoz, majd kivettem a kezéből a szálloda logójával díszített bögrét, és csalódottan vettem tudomásul, hogy majdnem a háromnegyedét megitta az éltető nedűnek. - És rohadj meg - tettem még hozzá, hiszen nem hittem volna, hogy komolyan megissza a kávémat. Nem hittem volna, hogy ennyire mélyre tud süllyedni.
- Én is szeretlek - vágta rá gondolkodás nélkül, mire néhány ütemet kihagyott a szívem, és mikor összeakadt a tekintetünk, zavartan néztünk a másikra. Ennél kínosabb már nem is igazán lehetett volna, hiszen, még úgy is furán vette ki magát, hogy nem gondolta komolyan. - Uhm - tűrt bele a hajába, majd egy pár tincset a helyes irányba állított. - Meg kellene beszélnünk néhány dolgot, hogy klappoljanak a történetek.
- Persze - léptem el tőle, és bízva abban, hogy nem hallja, egy halk sóhaj szakadt fel a mellkasomból, mikor odaléptem az erkélyajtóhoz és kinyitottam azt, hogy egy kis levegő is jöjjön be. - Gondolom már van ötleted - mondtam, aztán a tálcán levő tálkából kivettem néhány szem szőlőt, majd az erkélyre kilépve, felvettem az asztalról a cigis dobozt és a rajta levő öngyújtót. Az egyik szálat kihúztam, amit aztán az ajkaim közé emeltem, majd egy halk kattanás után működésbe hoztam a gyújtót, így pár pillanat múlva a nyugtató nikotin beáramolhatott a tüdőmbe. - Ne menj ki annyira - szóltam neki, mikor hallottam, hogy jött utánam, hiszen az utcán sorakozó riporterek, fotósok, és rajongók könnyűszerrel kiszúrták volna, és habár jót tett volna a hírnevünknek egy-egy kép, jobb szerettem volna nyugodtan megbeszélni vele a dolgokat.
- Louis szülinapja, decemberben - pillantott rám, majd leült az egyik székre, és megvárta míg én is elfoglalom a másikat. - Az egy reális időpontnak tűnik, és mindketten ott voltunk a Funky Buddhában.
- Ott voltál? - vontam fel hitetlenkedve a szemöldökömet, hiszen teljesen abban a tudatban éltem, hogy nem tudott hazarepülni az államokból a barátja születésnapjára. Még Louis is ezt mondta.
- Persze - bólintott. - Csak mivel tudtuk azt, hogy nem mennél el, ha tudnád, én is ott leszek, ezért néhány részlet kimaradt a meghívásnál - vonta meg lezserül a vállát, majd szívott egy újabb slukkot a cigijéből. - Ne nézz már így, te úgy sem láttál engem, és jobb volt ez így mindenkinek.
- De te láttál engem? Avery ezért nem engedett még mosdóba sem egyedül, igaz? - tettem fel az újabb kérdéseimet, mikre csupán csak helyeslően bólogatott. - És két héttel később, a születésnapomon miért bukkantál fel?
- Mert akkor már régen tudtam a szerződésről, és kíváncsi voltam arra, hogyan is állunk egymással - sóhajtott fel, majd a füstfelhőt kezdte nézegetni, amely a fejünk fölött gomolygott. - És azt sem szerettem volna, hogy ha a díjátadó előtt találkozunk először normálisan, mert azt hiszem, mindkettőnknek fel kellett készülnie arra, hogy hosszabb ideig össze leszünk zárva.
- Szóval te régebb óta tudtál erről az egész cirkuszról, mint én?
- Én kértem meg őket, hogy te legyél a másik fél - vallotta be, mire kikerekedtek a szemeim, és elnyíltak egymástól az ajkaim. - Választhattam, hogy te vagy Perrie, esetleg egy ilyen alkalmakra felbérelhető lány mellett kelljen megjátszanom magamat, és tekintve, hogy neked sem árt egy kis hírverés, te lettél a szerencsés.

Drágáim! <3 
Mérhetetlenül sajnálom a kimaradást, de sajnos a végzős év teljesen lefoglal, és több időt kellett szánnom az érettségire való készülésre, azonban akadt egy kis szabadidőm, és mindenképpen szerettem volna feltenni a tizenharmadik részt! 
Remélem elnyerte a tetszéseteket, és bízom abban, hogy felkeltette az érdeklődéseteket néhány részlet, amelyek főként a következőkben lesznek jelentősek igazán. Valamint arra is szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a folytatásra huzamosabb ideig sajnos ne számítsatok, amelynek szintén az iskola az oka. 
Ha tetszett a rész, írjatok nyugodtan, pipáljatok és még cserét is kérhettek! :) Valamint nézzetek be Sophie V. blogjára, ha esetleg még nem olvastátok volna, hiszen a történetben felbukkanó Poison arra a történetére utal. :)  
Legyetek jók, kitartást kívánok és hamarosan visszatérek majd egy újabb résszel! :) 
xx Lorette T. 

ui.: Ha érdekel benneteket egy Teen Wolfos történet, akkor kukkantsatok be a Timeless című blogomra, melynek a nyitása a hónap közepén várható. Egy régebben írt történetemet olvashatjátok majd ott. :) 

Tizenkettedik

*Summer*

Még volt pár óra a landolásig, mikor Renée keltegetni kezdett, hiszen volt még néhány dolog, amit meg kellett beszélnünk a felvétellel kapcsolatban. És habár volt addig még majdnem egy teljes napunk, jobbnak látta, ha többször emlékeztet arra, hogyan is kell majd viselkednem Ellen és fél Amerika előtt. Mondjuk, mikor már negyedjére hagyta el ugyanaz a mondat a menedzserem száját, kedvem lett volna közbevágni, hogy ehelyett szívesebben tölteném alvással a még a levegőben töltött órákat. Azonban nem szerettem volna még inkább feszegetni a határaimat, hiszen pont a nő volt az, aki mindent megtett annak érdekében, hogy sikerüljön egyenesbe jönnöm. Néha, talán jobban is küzdött azért, mint én magam. 

  - Ne áruljatok el sokat, de mégis eleget, ahhoz, hogy néhány napig beszédtéma legyen a sajtóban az interjútok - ült le velem szemben, miközben le sem vette a szemét arról a néhány papírról, amit a felkeltésem óta szorongatott. - Próbáljatok meg úgy viselkedni, mint a fülig szerelmes párok. Fogjátok egymás kezét, mosolyogjatok egymásra, az sem baj, ha kicsit kacérkodtok - pillantott rám jelentőségteljesen, amitől még inkább elment a kedvem az egésztől, hiszen az "az sem baj" azt jelentette, hogy mindenképpen ejtsünk meg néhány intimebb viccet. Amivel amúgy nem is lenne akkora baj, ha a valós együttlétünk alatt is beszéltünk volna a magánéletünkről. De mivel akkor nem akartuk felhívni magunkra az összes létező ember figyelmét, nem is kellett ilyen eszközökhöz folyamodnunk. - Sokáig együtt voltatok, biztos van olyan, amit egy kicsit ki tudtok színezni és hihetően elő tudjátok adni. 

  - Persze, majd a lánykérés pillanatát egy kicsit átírjuk, és azt mondjuk, hogy már a felesége vagyok - vágtam rá szemtelenül, mire felkapta a tekintetét a papírokról, és olyan csúnyán nézett rám, mint még talán soha. - Ne nézz így, pont annyira hihető ez is, mint az egész "újra-együtt-boldogan" kapcsolat.
  - Sokan elhiszik - felelte pár perccel később, miután sikerült lenyelnie azt, amit eredetileg mondani szeretett volna. - A lényeget pedig elértük, szinte minden pletykalapban, hírműsorban és a közösségi média minden platformján rólatok van szó - fordított felém egy papírt, amint egy diagramot ábrázoltak, azonban csak a nevem mellett hirtelen emelkedő vonal tűnt fel, a többi nem is igazán érdekelt. - Csak egy kicsit kell még kibírnod, és talán a végére még barátok is lesztek.
  - Barátok? Ugyan - horkantottam fel, majd a biztonsági övemet kicsatolva felálltam, és az utastér másik felében levő szekrényhez sétáltam. Levettem egy poharat a polcról, majd a hűtőből elővettem a narancsot, illetve a vodkát is. Képtelen voltam tovább elviselni a folyamatosan zakatoló gondolataimat, és féltem, hogy netán olyan csúszik ki a számon, amit minden bizonnyal megbántam volna. - Mennyi ideig kell maradnom Los Angelesben? - kérdeztem, miközben mindkét italból töltöttem a pohárba, aztán bele is kortyoltam a kellemesen hűs italba, habár éreztem a hátamon a szőke hajú nő szúrós pillantásait.
  - Kicsit korán van még az italozáshoz, nem? - tért ki a válaszadás elől egy kérdéssel, amire természetesen nekem nem volt kedvem feleltet adni, így miután megfordultam, hosszú perceken keresztül néztünk egymással farkasszemet.
  - Attól függ, melyik időzónát nézed - böktem ki aztán, bár cseppet sem volt kedvem a társalgáshoz, hiszen szükségem volt egy kis időre ahhoz, hogy feldolgozzam, ismét elő lett írva, hogy hogyan is kell viselkednem. Ez pedig érthető módon nem tetszett, hiába is hangoztatta azt szinte minden bennfentes, hogy ehhez hozzá lehet szokni. Renée pedig akármennyire is kedves volt, és akármennyire is szerettem őt, ő csak egy báb volt, aki történetesen engem irányított, viszont neki sem volt szabad akarata, hiszen egy kis porszem volt egy hatalmas gépezetben. Azonban jobb híján néha, sőt igazából egész gyakran, rajta töltöttem ki a dühömet, és a nem tetszésemet is mindig neki mondtam, vagy éppen fejeztem ki valamilyen módon, mint például a duzzogással és a korai alkoholizálással. Gyerekes volt, tudom. - Nem válaszoltál a kérdésemre.
  - Csupán csak néhány nap, kedden már repülhetsz is vissza, ha szeretnél - sóhajtott beletörődően, nekem pedig kedvem lett volna szélesen mosolyogni, hiszen elértem azt, amit akartam. Egy kis időre megszabadultam a szerződésektől, még ha csak elméletben is. - Hamarosan leszállunk, öltözz át, és nézz ki egy kicsit szupersztárnak, ne úgy, mint, aki most ébredt - mosolyodott el a mondata végére, amiből tudtam, hogy nem bántónak szánta az előbbi megjegyzését. Mondjuk nem, mintha nem éreztem volna úgy magamat, mint akin átment  egy úthenger és, ami még vissza is tolatott.

***

A gép körülbelül délben landolt a Los Angeles-i repülőtéren, ezt követően pedig néhány biztonsági ember, akiket Tyler szervezett mellém, kinyitották a hatalmas ajtót, majd előre mentek, hiszen biztosítani kellett a környéket.
Szigorú szabályokhoz kötötték még azt is, hogy hogyan kell elhagynom a repülőgépet, illetve az adott repteret, ezért vagy még fél órán keresztül ücsörögtem nyugodtan a helyemen, miközben nyomkodtam a telefonomat. Küldtem egy üzenetet anyának és Avery-nek is, hogy épségben megérkeztem, majd átpörgettem a privát közösségi oldalaimat is, amiknek létezéséről szerencsére csak a barátaim és a régi ismerőseim tudtak.
Még az X-faktor után szükségét éreztem annak, hogy a használt közösségi oldalakon létrehozzak egy-egy új, de privát fiókot, hiszen amik publikusak voltak, nem én kezeltem. A menedzsment kijelölt néhány embert, akik szinte óránként posztoltak néhány képet vagy bejegyzést a nevemben, amire persze mindenki azonnal ugrott. És, habár eléggé sokszor éreztem azt, hogy ezzel becsapom a rajongóimat, örültem, hogy az ismertség előtti életemből is sikerült megőriznem egy darabot.
  - Mehetünk - jött vissza személyi testőröm a kabinba, mire Renée-hez hasonlóan, én is megfogtam a táskámat és a kézipoggyászomat, majd a telefonommal a kezemben elindultam a szabad levegőre.
Eléggé hiányzott már Los Angeles, hiszen lassan három hónapja jártam utoljára az angyalok városában, akkor is csak a stúdió miatt, így mikor beszippantottam a friss levegőt, el is határoztam, hogy este lemegyek a partra. Akkor már viszonylag kevesen is szoktak lent lenni, és tekintve, hogy mindig ugyanabban a szállodában helyeztek el, tudtam, hogy a a hotelnek külön partszakasza is van. Ezt pedig semmiképpen nem szerettem volna elszalasztani, így miután már a repülőtér épületében jártunk, közöltem is a menedzseremmel, hogy az este folyamán nem igazán számíthat rám, kivéve, ha ő is szeretne csatlakozni.
  - Szerintem korán lefekszem, vagy bejelentkezek egy masszázsra - mosolygott rám kedvesen a nő, majd rezgő telefonjának a képernyőjére szegezte a pillantását. - A liftnél várj meg - szólt még utánam, majd lemaradt néhány testőrrel, így tudtam, hogy fontos hívást kapott.
Habár bíztam abban, hogy nem munkával kapcsolatosat, hiszen az egyikünk számára sem jelentett volna jót, mert vagy berendelnek minket az irodába, vagy Renée-nek küldenek ki néhány papírkupacot, amit együtt kellett volna átrágnunk. Mondjuk, mikor hallottam halk nevetését, sejtettem, hogy annyira rossz nem lehetett a dolog.
De persze már az épületben nem is volt lehetőségem rákérdezni a dologra, hiszen miután kinyílt a lift ajtó, több száz emberrel találtam szembe magam. A vakuk megállás nélkül villogtak, és az őrült sikítozástól még a saját gondolataimat sem hallottam tisztán. Ekkor pedig néhány biztonsági ember került az oldalamra, majd elvettek tőlem minden olyan zavaró tényezőt, ami meggátolt abban, hogy fényképet készíthessek a rajongókkal, vagy éppen interjút adhassak néhány riporternek. Mondjuk az utóbbihoz természetesen egyáltalán nem volt kedvem, így sikerült elérnem Renée-nél, hogy csupán csak egyetlen újságnak nyilatkozzak, habár az ő kikötése az volt, hogy a legnagyobbnak. Emiatt pedig majdnem negyed órán keresztül kérdezgetett az alapvetően kedvesnek tűnő riporternő, habár legfőképpen az régi-új kapcsolatunk érdekelte igazán, ezért próbáltam tömören fogalmazni, hiszen nem voltam azzal tisztában,  hogy Zayn mennyi mindent árult el, és milyen formában. A főnökeink pedig nem örültek volna, ha két különböző választ hallanak tőlünk ugyanarra a kérdésre, és tekintve, hogy Zayn már egyszer nyilatkozott, nekem kellett volna utánajárnom a válaszainak. Amit persze, nem tettem meg. Úgyhogy, mikor úgy éreztem, kezd elmenni egy egészen másik irányba a kérdezz-felelek játék, inkább elnézést kérve hagytam ott a nőt, hogy fényképet is készíthessek az érkezésemre odagyűlt emberekkel.
Azonban sajnos ez sem tartott sokáig, hiszen nem volt idő és lehetőség mindenkihez odamenni, és váltani velük néhány szót, habár úgy éreztem, ez a legkevesebb, amit tehettem, azok után, hogy támogattak. Mert hangozzék bármennyire is unalmasnak, a rajongók nélkül nem tartanék ott, ahol, és ennek a tudatában igyekeztem minél többször kapcsolatba lépni velük, vagy éppen egy-egy képpel és aláírással boldoggá tenni őket, hiszen ők is azzá tettek engem. Na, meg persze, ha már egyszer órákon keresztül vártak rám, ez a legkevesebb, amit megtehetek értük.
  - Minden rendben van? - kérdeztem már a sötétített üvegű autóban a menedzseremtől, aki felpillantott a telefonjának képernyőjéről, majd kedvesen elmosolyodott.
  - Persze - felelte. - Sikerült dűlőre jutni a skóciai birtokkal kapcsolatban, és Simon azért hívott - mesélte boldogan, mire nekem is egy széles mosoly húzódott az arcomra. Renée és Simon már évek óta alkottak egy párt, mikor a nő felkarolt és beindította a karrieremet, így szerencsére régóta ismertem a férfit. Simon pedig eléggé apáskodó volt az évek alatt, így viszonylag sok időt is töltöttünk együtt, már amikor elkísérte egy-egy koncertre az élettársát. Emiatt pedig tudtam, hogy Simon szülei Skóciából származtak, és az édesapjának a halála után az édesanyja hozzájuk költözött, a birtokot pedig elözönlötték a vevők. Sokáig gondolkoztak azon, hogy végül ki is legyen az új tulajdonos, habár eléggé nehéz szívvel adtak túl rajta. - Az ügyvédek már elő is készítették a papírokat, szóval miután hazaértünk, aláírják. Szeretné ha ott lennék, úgyhogy ha netán mégsem kedden jönnél vissza, akkor néhány napig egyedül hagylak - tette még hozzá, habár hallani lehetett a hangján, hogy eléggé kételkedik abban, egyedül merjen e hagyni.
  - Majd meggondolom, de túl sok okom nincs maradni - vontam meg a vállamat lezserül, aztán elfordítottam a fejemet, így rálátást nyertem a mellettünk elsuhanó belvárosra.
Szerettem azokat a hatalmas pálmafákat, amik az út mindkét oldalán az ég felé meredeztek. Szerettem azt a kellemesen meleg napsütést, ami szinte minden alkalommal cirógatta a bőrömet. És imádtam azt a nyüzsgést, ami a várossal járt, hiszen ez teljesen más volt, mint Londonban. Ott leginkább a turisták uralják az utcákat, és néha már megmozdulni sem lehet tőlük, mint például az Oxford Street-en. Azonban L.A-ben volt valami más, ami megfogta az embert, és a legtöbbször még a tengerparton levő tömeg sem zavart. Mondjuk lehet azért vélekedtem így, mert az angyalok városa volt számomra az új, és az ismeretlen, míg Londont szinte jobban ismertem, mint a szülővárosomat.
  - Kérlek, viselkedj majd szépen! - zökkentett ki Renée hangja az autó lassításával egy időben. Azonban sajnos nem volt időm visszakérdezni, hiszen a szőke nő, mikor látta, hogy szólásra nyitom a számat, felemelte mutatóujját, és belém fojtotta a szavakat. - Szomszédos a lakosztályotok - bökte ki gyorsan, majd kinyitotta a Range Rover ajtaját, aztán el is hagyta a járművet.
Alig pár másodperc múlva pedig az én oldalamon is nyitódott az ajtó, majd Tyler benyújtotta a kezét, és kisegített. Egyik karját a derekamra helyezte, és úgy tolt maga előtt, miközben a másikkal igyekezett hátrébb taszítani a körülöttünk nyüzsgő embereket, akik könnyen ki tudták silabizálni, hogy hol is fogok megszállni. Habár igyekeztünk mindent teljes titokban megszervezni, így eléggé sok fejtörést okozott a körülöttem dolgozóknak az a tömeg, ami a reptéren is várt bennünket, illetve a szálloda előtt is hasonló embercsoport ácsorgott. Azonban itt már nem szerettem volna megállni, hiszen teljesen kikészített az a tudat, hogy szomszédok leszünk Zayn-el, ezért nem tudtam volna annyira jó képet vágni a rögtönzött interjúkhoz, mint amilyet elvártak volna tőlem.
Azért annyira jó színész nem voltam.
Azonban mikor kinyílt a dupla szárnyú ajtó, és beléphettem a hatalmas előcsarnokba, minden maszk lehullott rólam, és olyan utálattal meredtem a kanapéknál ücsörgő srácra, amennyire csak tudtam, főleg miután vigyorogva meglóbálta a telefonját, melyből tudtam, ő volt az a bizonyos, aki kiszivárogtatta az információkat. De persze, nem rendezhettem jelentet, hiszen így is szinte vágni lehetett a feszültséget a helyiségben, amit tetőzött még az is, hogy minden szempár bennünket figyelt. Meg mertem volna esküdni arra, hogy a londinerek és a recepciósok, valamint a néhány kósza vendég még levegőt sem mert venni, miközben mi farkasszemet néztünk. Azonban, mikor felállt és tett néhány lépést felém, Renée alig észrevehetően taszított rajtam egyet, ezzel visszazökkentve a brutális, hazug valóságba.
  - Drágám - közeledett még jobban Malik, hangjába pedig igyekezett annyi kedvességet belesűríteni, amennyit csak tudott, ezzel kicsit oldva a hangulatot. Mondjuk nem tudom kiét, hiszen az övé, és az enyém is nyilvánvalóan nem a boldogabb irányba mozdult el. - Örülök, hogy végre megérkeztél - hajolt közel hozzám, majd egy apró puszit nyomott a szám sarkától alig pár milliméterre, így a külső szemlélők számára könnyen tűnt az üdvözlése egy szájra puszinak. Karjaival átfonta a derekamat, aztán egy kisebb rántással magához húzott, így szinte belepréselődtem a mellkasába, ami miatt szinte az én ruhám is beitta a parfüm és dohány illatnak a keverékét. - Ezt a múltkoriért - suttogta, aztán mintha csak egy bensőséges dolgot mondott volna, mosolyogva engedett el, és állt meg előttem zsebre tett kezekkel. - Úgy tűnik, mintha nem is örülnél, amiért láthatsz.
  - Élvezed a helyzetet, igaz? - tettem fel szinte rögtön a kérdést, habár igyekeztem minimálisra csökkenteni a hangerőmet, hiszen nem szerettem volna, hogyha valaki meghallja.
  - Nagyon - vigyorodott el, megvillantva tökéletes fogsorát. - Élvezem, ahogy látom az arcodon a fizikai fájdalmat, amit érzel, mikor hozzád érek - mormogta, majd az egyik kezét kiemelte a fekete farmerének zsebéből, aztán néhány ujjával végigsimított az arcomon, mire egy borzongás futott végig rajtam. - Kellemes, habár múltkor egészen másfajta okokból remegtél alattam - kacsintott, miközben az arcom egyre vörösebb árnyalatot vett fel, és legszívesebben pofon vágtam volna azt az önelégült arcát. - Sakk, matt, Drágám.

Kedves Olvasók! <3
Elnézéseteket kérem, amiért egy kisebb csúszással indultunk neki az újabb résznek, azonban sajnos nem igazán volt lehetőségem kiszakadni a tételek halma alól. Remélem, nem haragszotok nagyon, illetve azt is, hogy kárpótolt benneteket a fejezet. <3 
Kíváncsian várom a véleményeteket a résszel kapcsolatban, amit akár a fejezet alatt vagy chaten is kifejezhettek, illetve ha gondoljátok írjatok e-mailt is nyugodtan. <3 A cserekérőknek nyitva állnak a kapujaim, szóval ne féljetek, azzal is kereshettek nyugodtan! <3 
Köszönöm szépen az előző részekhez a visszajelzéseket, és remélem, a mostaninál sem maradtok el nagyon! <3 
Kitartást! A következő rész előreláthatóan hétvégén érkezik! 
xx Lorette T. 

Tizenegyedik

*Summer*

Közeledett már az idő az este nyolc órához, mikor ráírtam az utolsó papírra is a nevemet, majd kicsit összerendezve a kupacot, nyújtottam azt oda a menedzseremnek, akinek arca eléggé nyúzottan festett. Habár meg mertem volna esküdni arra, hogy az enyém sem nézett ki jobban, sőt köszönhetően a tegnapi klubban töltött óráknak, még inkább látszott rajtam, hogy az utóbbi időben nem sikerült nyolc órát egyhuzamban aludnom. Ekkor pedig nem is vágytam igazán másra, holott tisztában voltam azzal, alig néhány napom van feltöltődni, hiszen el kell kezdenem a felkészülést a turnéra. Énekórák, táncórák és szigorú edzésterv várt rám, na meg persze vissza kellett szoknom arra is, hogy hónapokig megint más fogja beosztani helyettem az időmet, és jóformán nekem nem is lesz beleszólásom a dolgokba. Na, nem mintha nem örültem volna annak, hogy csak sodródtam az árral és megszabadultam szinte minden felelősségtől, hiszen körül voltam véve olyan emberekkel, akik mindent elintéztek helyettem, és emlékeztettek, ha bárhol jelenésem volt. Viszont hónapokon keresztül igazán frusztráló tudott lenni, hogy sem a családommal, sem a barátaimmal nem volt időm találkozni, ha pedig utánam repültek, néhány óránál több nem adatott meg nekünk. Habár az a pár együtt töltött óra, gyakran a világot jelentette számomra, hiszen egy kicsit ki tudtak zökkenteni az őrült mókuskerékből. Az viszont egyáltalán nem tett boldoggá, hogy ezek az alkalmak úgy el tudtak illanni, mint a kámfor, és volt olyan, hogy majdnem fél évig nem is találkoztam a szüleimmel. Akik persze megértették, hogy ezzel jár a munkám, de én belül szenvedtem, hogy a számomra fontos emberekkel nem tudok találkozni, mert éppen egyik országból a másikba kellett repülnöm.
Ennek tudatában pedig már el is terveztem, hogy a felkészülési idő után hazautazom, és nem csak anya szülinapját töltöm majd a szülővárosomban, Leeds-ben, hanem minimum egy hetet fogom boldogítani a szüleimet. Mondjuk idejét sem igazán tudom annak, hogy mikor töltöttem otthon egy-két napnál többet, hiszen az esetek többségében anyáék jöttek Londonba, vagy éppen Los Angelesbe, attól függően, hogy hol tartózkodtam a munka miatt. De volt már, hogy éppen New Yorkig jöttek el, hogy együtt ünnepelhessük a karácsonyt, hiszen a menedzsment még arra a néhány napra sem volt hajlandó hazaengedni, hiába könyörgött nekik napokon keresztül Renée. Azonban a vezetőséget nem éppen a fajtából faragták, akiket meghat az, hogy alig húsz évesen a családommal szerettem volna tölteni az ünnepeket a stúdiózás helyett.
  - Summer, megint elkalandoztál - legyezett Renée az arcom előtt, mire egy kicsit megráztam a fejemet, majd újra a nőnek szenteltem a figyelmemet.
  - Ne haragudj, csak totálisan kimerültem - kértem elnézést, miközben fáradtan végigsimítottam nyúzott arcomon. - Mit is mondtál? - kérdeztem pár pillanattal később, mire megértően elmosolyodott, aztán egy pohár vizet nyújtott felém, majd visszaült az asztalának másik oldalára.
  - Ellen Degeneres meghívott benneteket a műsorába - ismételte meg az előbb mondottakat, mire nekem elkerekedtek a szemeim, hiszen Ellen a szakmában egy igazi legendának számított. Imádtam a műsorát, és magát Ellen-t is, hiszen néhány díjátadón volt már szerencsém vele találkozni, és egyáltalán nem okozott csalódást. - Felkeltette az érdeklődését, hogy egy ilyen viharos szakítás és nyilvános ellenszenv után, hogyan is gabalyodtatok újra össze.
  - Hát azt jó lenne tudni - szóltam illetlenül közbe, mire Renée megrovó pillantásokkal illetett. - Komolyan más opció fel sem merült abban, hogy hogyan mentsék meg a hírnevünket? Csak az, hogy kreálnak egy ennyire lehetetlen kapcsolatot?
  - Tudod, hogy nagyon mélyre süllyedtetek az utóbbi egy évben a rajongóitok szemében. Az utolsó albumod meg sem közelítette az eddigi eladásokat, és a média azt lesi, hogy mikor esel újra vissza. Summer, ez nem egy olyan játék, amiben te írod a szabályokat.
  - Mindegy - sóhajtottam fel kissé ingerülten, majd belekortyoltam a vízbe. - Nem akarok erről beszélni, mert úgysem foglyuk megérteni egymást - ráztam meg csalódottan aztán a fejemet, hiszen ez a téma szinte naponta felmerült köztünk, és csak elbeszéltünk a másik mellett. - Mikor lesz a felvétel?
  - Hétvégén - felelte, mire rájöttem, hogy az az időszak már régen elkezdődött, mikor nincs beleszólásom a napirendembe. - Legkésőbb csütörtökön Los Angelesbe kell repülnöd. Zayn a stúdiózás miatt előbb megy, de ha változik a terv, akkor vele mész.
  - Csodálatos tizenhárom óra lenne - böktem ki kedvetlenül, habár tisztában voltam azzal, hogy ha úgy alakul, hogy vele kell repülnöm, én a gép egyik sarkába lennék elzárva, míg ő a másikban, hiszen a menedzsereink nem bírnák ki azt a civakodást, amit minden alkalommal le szoktunk rendezni. - Addig van esetleg más teendőm?
  - Nincs - rázta meg a fejét Renée, mire megkönnyebbültem. - Mára is befejeztük, Tyler lent vár a hallban, hogy hazavigyen. Pakolj össze, és lehetőleg ne csinálj sok hülyeséget ebben a négy napban - állt fel, majd jött oda hozzám, aztán szorosan a karjai közé zárt. - Ha, netán még elmész bulizni, szólj előtte! Nem szeretnék még több ilyen meglepetést, mint, ami ma reggel is ért.
  - Azt hittem, jó volt a sajtóvisszhang - öleltem én is át, aztán a vállamra akasztottam a táskámat, majd leemeltem a fogasról a kabátomat. - Csütörtökön találkozunk - mondtam még búcsúzóul, mielőtt becsuktam volna magam mögött a kétszárnyú faajtót.
A folyosón levő lifthez sétáltam, majd miután megnyomtam a hívó gombot, az ajtó ki is nyílt, hiszen az irodaház privát felvonóját nem igazán szokta senki sem használni, így valószínűleg én voltam az utolsó, aki feljött vele. Majd miután becsukódott mögöttem az ajtó, előkotortam a telefonomat a táskámból, aztán a feloldás után az "Üzenet" ikonra kattintottam. Avery neve szerepelt a lista legtetején, így nem igazán kellett keresnem a barátnőm nevét. Ő volt az első, akinek beszámoltam arról, hogy a tengeren túlra kell utaznom a műsor miatt, bár egyáltalán nem nyugtatott meg az a tény, hogy egyből a legrosszabbat feltételezte. Mondjuk nem is Avery-ről lenne szó, ha nem aggódik egyből, így miután tájékoztattam az utazás okáról is, megbeszéltük, hogy a holnapot együtt töltjük, majd mosollyal az arcomon zártam le a telefonomat.
Ekkor pedig megállt a lift és kinyitódott az ajtó, így elhagyhattam a felvonót. Tyler pedig ott várt rám, ahogy azt a menedzserem is mondta, majd miután köszönt és a hogylétem felől érdeklődött, elindultunk a hátsó bejárat felé, hiszen elől még mindig fotósok és újságírók szobroztak, úgy ahogy órákkal azelőtt, az érkezésemkor is. Pletykára éhesen toporogtak az ajtóban, azonban hála a biztonságiaknak beljebb már nem igazán tudtak jönni, a hátsó bejáratot pedig elég nehezen lehetett megközelíteni, főleg annak, aki nem ismerte rendesen a környéket és a kisebb utcákat. Így miután átsétáltunk az épület másik oldalára, félelem nélkül löktem ki magam előtt az ajtót, majd ültem be pár perccel később a Range Rover-be, mellyel Tyler közlekedett.
  - Hova vigyelek? - kérdezte, miután mindketten bekötöttük a biztonsági övünket, majd lassan besoroltunk az esti forgalomba. - Haza vagy esetleg Zayn-hez? - tett fel egy újabb kérdést, mondjuk sokkal bátortalanabbul, mint az elsőt.
  - Haza - vágtam rá rögtön, hiszen másra sem vágytam jobban, mint arra, hogy egy forró fürdő után beburkolózzak a takarómba és aludjak egy nagyot. És habár egész jól sikerült a mai nap Zayn-el, nem szerettem volna a kelleténél többet vele lenni, hiszen még mindig hadilábon álltunk egymással, és azért túlzás lenne egy újabb éjszakát nála tölteni, még ha úgy is búcsúzott el, hogy vár vissza, mert beszélni szeretne velem. De még ennek tudatában sem voltam képes azt mondani, hogy a volt barátomhoz menjünk, valahogy a lakásom hívogatóbbnak tűnt. - A belvárosi lakásba - tettem még hozzá, hiszen a menedéklakás közelebb volt, mint a külvárosi ingatlan.
  - Oké - bólintott Tyler, majd egy kicsit lejjebb tekerte a rádiónak a hangerejét, így tudtam, hogy beszélgetni szeretne. - A díjátadó után a takarítónő felhívott, aki a külvárosi házadat szokta rendezni - kezdett hozzá, mire érdeklődve fordultam felé, már amennyire ezt engedte a biztonsági övem. - A gardróbban megtalálta a nyugtatós dobozt, amit ott hagytál, és a fényképeket is. Biztos, hogy jól vagy? - pillantott rám az egyik piros lámpánál, habár gyorsan vissza is szegezte a tekintetét az útra.
  - Miért ne lennék? - kérdeztem vissza, mondjuk választ nem vártam a kérdésre, hiszen mindketten tudjuk, hogy mi taszított ismét a szakadék felé. - Teljesen kiborított a szerződés, muszáj volt néhány szemet bevennem. De megnyugtatlak, nem estem vissza és nem is áll szándékomban.
  - Gondolom, azért Renée nem tud róla? - kérdezte, mire mély hallgatásba burkolóztam, mellyel igazoltam számára, hogy nem kötöttem a menedzserem orrára a történteket. - Mindenki aggódik érted, Summer. A lehető legőszintébben mondom most, hogy mikor bekerültél az elvonóra olyan szarul néztél ki, mint még ember soha. Nem szeretnélek újra úgy látni, illetve a szüleiddel és Renée-vel sem teheted ezt meg. Ígérd meg, ha elfajulnának a dolgok, akkor abbahagyod.
  - Ne aggódj, már megfogalmaztam magamban a felmondásomat - mondtam neki, mire kissé hitetlenkedve felhorkant, azonban nem igazán vicceltem, hiszen nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy kilépek a Modest! kötelékéből és felbontom a szerződésemet, mert képtelen voltam elviselni azt, amit műveltek az életemmel. - De köszönöm, hogy ennyire a szíveden viseled a sorsom!
  - A barátom vagy, Sum. Ezt teszik a barátok - mosolygott rám, miután megálltunk a lakás előtt. - Vigyázz magadra, és szólj, ha szükséged van bármire, oké? - kérdezte, mire határozottan bólintottam egyet, aztán jó éjszakát kívánva a testőrömnek, kiszálltam.
Gyorsan átszaladtam az úton, majd kinyitottam a dupla szárnyú ajtót, amin beléptem a több emeletes épület előcsarnokába. A portásnak kedvesen köszöntem, aztán a lifthez léptem, amire szerencsére nem kellett sokat várnom. Majd alig pár perccel később már a lakásom előtt álltam, és a kulcsom után kutattam, ami természetesen a táskám legalján bújt meg. Így még egy sort szerencsétlenkedtem azzal, hogy elővegyem a kulcscsomómat, na meg persze a zár kinyitása sem ment annyira egyszerűen, mint szerettem volna. Azonban, miután beléptem a tágas lakásba, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben szinte minden holmimat, ami a kezemben volt, menet közben szétdobáltam. A ruháim nagy részétől már a nappaliban sikerült megszabadulnom, így a telefonommal a kezemben egyenesen a fürdőszobába mentem.
A kádhoz lépve megengedtem a meleg vizet, majd kellemes, virág illatú habfürdőt is öntöttem hozzá. Aztán a telefonomon automatikus lejátszásra állítottam a zenéket, aminek köszönhetően Britney Spears Everytime című száma megtöltötte a helyiséget. Ezt követően pedig beültem a forró habok közé, ami ugyan először égette a bőrömet, de később már kellemesen ellazított. A fejemet hátradöntöttem, és szinte minden porcikámmal a dalra fókuszáltam. Emiatt pedig alig pár perc múlva azt vettem észre, hogy könnyek áztatják az arcomat, és a mellkasom egyre jobban szorul.
Tyler szavai rávilágítottak arra, hogy sokáig már nem leszek képes csinálni azt, amit a menedzsment elvár tőlem, hiszen ezzel a saját lelki egészségemet tettem kockára. Mert hiába is éreztem úgy, hogy viszonylag újra sínen van az életem, ők képesek voltak arra, hogy visszalökjenek abba a szakadékba, amiből még mindig nem sikerült teljesen kimásznom. A testőrömnek pedig igaza volt abban, hogy a szüleimmel, és Renée-vel sem járathatom meg újra a poklot, holott én abban a kábult, öntudatlan állapotban éreztem igazán jól magam.
Önző voltam.
De valahogy csak úgy tudtam elérni azt, hogy ne rágódjak minden egyes apróságon, hanem éljem az életemet, úgy, ahogy a legtöbb korombeli tette. És már fogalmam sem volt arról, hogy meddig leszek képes ezt csinálni, miközben egyre mélyebbre süllyedtem a hazugságok hálójában, a kiutat pedig már régen elhagytam. 

Drágáim! <3 
A napokban sikerült befejeznem egy újabb részt, és erőmön felül teljesítve elkezdtem már a következőt is, így egy hét múlva ismét várható egy fejezet. Remélem túléltétek ezt a kínkeserves hetet is az iskolában, és kitartást kívánok nektek a következőhöz! :) 
Illetve szeretnélek benneteket arra megkérni, hogy valamilyen úton-módon tudassátok velem, hogy olvassátok még a történetet, hiszen az utóbbi időben eléggé megcsappant a visszajelzés. Tudom, hogy ez az én hibám is, hiszen többször volt már hosszú csúszás, valamint tudom azt is, hogy sokszor nincs ideje az embernek kisregényeket pötyögni egy-egy rész alá. Viszont már egy "Elolvastam" kattintással is feldobnátok a kedvemet, hiszen el vagyok keseredve, amiért alig kapok visszajelzést.  
Valamint cserét is kérhettek nyugodtan, a kapuim nyitva állnak mindenki előtt! :) <3 
xx Lorette T. 

Tizedik

*Summer*

Reggel, mikor felébredtem erős fény tört be a szobába azon a kis résen, amely a sötétítőfüggönyök között keletkezett. Emiatt pedig nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, amivel csak azt sikerült elérnem, hogy félig lelógjak az ágyról, és beverjem a könyökömet az éjjeliszekrény sarkába. Ekkor persze hangos szitkozódás szaladt ki a számon, ami olyan cifrára sikeredett, hogy anyától egy kisebb megrovást kaptam volna érte. De persze az idősebbik énem nem volt jelen, és habár még csukva voltak a szemeim, kezdett eljutni a tudatomig, hogy én sem a saját ágyamban töltöttem az éjszakát. Ami pedig minden normális embert a menekülésre késztetett volna, azonban éreztem a félreismerhetetlen parfüm illatot, ami belengte az egész szobát, és még az ágyneműt is, így tudtam, hogy hol vagyok. Annak ellenére, hogy nála akartam a legkevésbé felébredni.
De persze ez ellen már nem tehettem semmit, hiszen a saját döntésem következményeként kötöttem ki nála, még ha nem is emlékeztem az éjszaka történtekre teljes egészében. Arról nem is beszélve, hogy a fejembe nyilalló fájdalom miatt még tisztán sem tudtam gondolkodni, és kellett ahhoz is néhány perc, mire leküzdöttem az erős hányingert. Ekkor pedig megfogadtam, hogy soha többé nem fogok egyetlen egy korty alkoholt sem inni, de mint minden ilyen fogadalmam, ez is hazugságnak bizonyult.
  - Hoztam néhány szem Algopyrint, meg Alex korábban elugrott neked ruháért - hallottam meg a jól ismert hangot, habár féltem kinyitni a szemeimet, így nem láthattam őt. - Anya pár óra múlva itt lesz, és szeretne veled találkozni - bökte ki néhány másodperccel később, mire szinte kővé dermedtem Trisha említésére, hiszen talán a szakításunk után beszéltem utoljára a nővel.
  - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne - suttogtam, miközben lassan kinyitottam a szemeimet, majd ülő helyzetbe tornásztam magamat, így farkasszemet néztem az ágy végén ülő Zayn-el. - Köszönöm - fogadtam el tőle aztán a gyógyszereket, illetve a vizet, melyeket felém nyújtott. Aztán észrevettem a papírtáskákat is, melyekben a ruhák pihentek, illetve egy törölköző is hevert ott.
  - Csak néhány perc - nézett mélyen a szemembe, így barna íriszeiben felfedeztem a félelmet és talán a könyörgést is.
  - Nem mondtad el neki a szerződést, igaz? - kérdeztem vissza, hiszen ismertem annyira jól, hogy olvasni tudjak az árulkodó jelekből. Na meg persze, feltűnően kedvesen is viselkedett velem, mióta felébredtem. És habár legszívesebben felpofoztam volna magamat azért, mert nála töltöttem az éjszakát, és nem léptem le az első adandó alkalommal. - Zayn, anyukád nem hülye, szerintem már így is tudja - néztem mélyen barna íriszeibe, miközben igyekeztem a lehető legfinomabban kihúzni magam a találkozás alól. - Felesleges lenne még nagyobb fájdalmat okozni magunknak azzal, hogy a kelleténél tovább elviseljük egymást.
Borzalmas éreztem magam, miután elhagyták a szavak az ajkaimat, arról nem is beszélve, hogy ugyanazt a fájdalmat láttam végigsuhanni az arcán, mint mikor "nem"-el feleltem a lánykérésre. Ez pedig még inkább a padlóra küldött, hiszen a lelkiismeretem korántsem volt annyira kőszívű, mint amilyennek mutattam magamat.
Mondjuk pont Zayn volt ezzel tisztában, így mikor felvont szemöldökkel nézett vissza rám, egy hangos sóhajt hallattam, majd tüntető jelleggel kimásztam az ágyból, felkaptam a törölközőt és a papírzacskót, aztán bevonultam a szobához tartozó fürdőszobába. Az ajtót hangosan csaptam be magam mögött, jelezve, hogy a témát még korántsem beszéltük meg, habár teljesen tisztában voltam azzal, hogy őt ez egy cseppet sem érdekli. Csupán csak számított, hogy alig néhány perc alatt, a nézésével képes volt megváltoztatni a véleményemet, és belerángatni egy olyan dologba, ami alapvetően csak rosszul sülhet el. Bár a mi esetünkben körülbelül minden csak rosszul sülhetett el.
Úgyhogy a legrosszabbra felkészülve léptem be a zuhanykabinba, majd engedtem meg a vizet, ami először égette a bőrömet, aztán pár perccel később már kellemesen ellazított. Szóval majdnem fél órán keresztül áztattam magamat, majd a tolóajtót elhúzva nyúltam ki a törölközőért, amit aztán magam köré tekertem. A puha anyag felitta a testemről a felesleges folyadékot, ezért fogmosás után kihalásztam a papírtáskából a ruhákat. A Calvin Klein póló lazán simult a felsőtestemhez, míg a szürke melegítőnadrág egy kicsit nagynak bizonyult, de a kötő segítségével sikerült a csípőmön tartanom. A lábaimat egy UGG csizmába bújtattam, a pólóra pedig egy szürke pulóvert húztam. A hajamat egy laza kontyba fogtam a fejem tetején, aztán egy sóhajt követően kinyitottam az ajtót.
Mikor láttam, hogy üres a szoba szinte odaugrottam az éjjeli szekrényen heverő telefonomért, majd az ujjlenyomatommal feloldottam a készüléket. Renée keresett reggel párszor, így a visszahívtam. A második csörgésre felvette.
  - Szia, édesem! - hallottam meg mosolygós hangját, illetve a körülötte levő hangzavart is, így egy kicsit el kellett tartanom a fülemtől a készüléket. - Rendben vagy?
  - Persze, volt visszhang? - kérdeztem a tegnap esti kis színjátékunkra utalva.
  - Igen, nem is kicsi - nevetett fel menedzserem. - Nem láttad még sehol? Azt hittem már minimum a közösségi oldalakat végigzongoráztad.
  - Um, nem régen keltem - feleltem, miután hallottam, hogy Renée egy csendesebb helyre ment, hiszel egyre jobban távolodott a zaj. - Zayn-el töltöttem az éjszakát - vallottam be aztán, miközben éreztem, ahogy erős pír önti el az arcomat, habár még mindig elég sok minden homályos volt.
  - Summer, mit műveltetek? - csúszott néhány oktávval feljebb a hangja, és akkor rettentően örültem annak, hogy nem szemtől szemben álltam a nővel. - Komolyan alig néhány órára hagylak magadra és úgy viselkedsz, mint egy felelőtlen tinédzser.
  - Csak a szerződés miatt - vágtam rá rögtön, hiszen a saját magam épségének az érdekében megkíméltem őt kisebb részletektől. - Együtt jöttünk el a klubból és követni kezdtek minket a firkászok. Aztán végül nála kötöttem ki.
  - Legalább jókat írnak rólatok - sóhajtott egy hatalmasat, és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fog előjönni köztünk ez a téma egyhamar. - Délután viszont szeretném, ha bejönnél az irodába, hogy megbeszéljünk néhány dolgot. El kell kezdened a turnéra a felkészülést, és jó lenne, ha anyukád születésnapjáig a nagy részén már túl lennél, hogy nyugodtan haza tudj menni. Nem szeretnélek akkor már traktálni.
  - Persze - bólogattam, habár feleslegesen, hiszen nem volt rajtam kívül a szobában senki. - Sikerült lefoglalni anyáéknak a repülőjegyet? - kérdeztem rá az ajándékra. - Az éttermet már lefoglaltam arra az estére, apa pedig már dolgozik a taktikán, amivel odacsaljuk majd.
  - Lefoglaltam, első osztályra. A szállodát is elintéztem nekik, és még egy részletes programtervet is csináltattam. Már csak a meghívókat kell szétküldeni, de azt is elintézem még a napokban - mondta kedvesen, nekem pedig lelkifurdalásom támadt, amiért az éttermen kívül mindent Renée intézett, holott az én anyukám születésnapjáról volt szó. - Van még valami?
  - Nincsen, köszönöm - hálálkodtam, habár egy kicsit későn.
  - Rendben, akkor délután négy órára Tyler érted megy, csak szólj majd neki, hogy hova - kérte, aztán egy gyors elköszönés után bontotta a vonalat, nekem pedig mosoly terült szét az arcomon, hiszen sikerült elérnünk azt a hírverést, amit a menedzsment várt tőlünk, és még anya születésnapi partija a lehető legjobban alakul. Bár azért aggódtam, hogy apa el ne szólja magát, mert képes volt rá.
Miután megittam a maradék vizet, amit még Zayn hozott fel a gyógyszerekkel, lassan az ajtóhoz sétáltam, majd szinte csigákat megszégyenítő módon nyitottam ki a nyílászárót és dugtam ki a fejemet. Először csak halk neszezést hallottam, majd ahogy egyre jobban figyeltem, el tudtam különíteni Zayn és az anyukája hangját, így tudtam, esélyem sincs a menekülésre. Úgyhogy jobb híján, vettem egy mély lélegzetet, majd kiléptem a folyosóra. A ház nagyságából adódóan kellett néhány métert sétálnom a lépcsőig, ahonnan rá lehetett látni a nappalira, habár ők nem ott tartózkodtak. Ezért kicsit bátrabban lépkedtem a fokokon lefele, majd amint leértem elfordultam a konyha felé.
Az amerikai stílusú helyiségben a pult mellett álltak. Trisha az ajtóhoz közelebb állt, fehér inget és farmernadrágot viselt, haját pedig kibontva hagyta. Valamilyen ételt nyomott Zayn orra elé, aki levett egy darabot, majd az érkezésemmel egy időben, bekapta a falatkát. Az anyuka pedig felém kapta a fejét, majd amint realizálta, hogy én állok vele szemben, megakadt a mondata közepén. Ajkai mosolyra húzódtak, de szemein látszott, hogy nem tudja hova tenni a helyzetet. Ezért tanácstalanul nézett először rám, aztán a fiára, akit valamilyen oknál fogva, erősen lekötött a pulton levő étel tanulmányozása. Azonban Trisha nem zavartatta magát, megköszörülte a torkát, aztán nemes egyszerűséggel tarkón csapta a fiát.
  - Mégis mikor akartad elmondani, hogy a volt barátnőd is itt van? - kérdezte Zayn-től, amiből nyilvánvalóvá vált, nem a nő akart velem találkozni. Ekkor pedig egy mosoly terült szét az arcomon, hiszen tudtam, hogy többet jelent a kapcsolatunk neki, még ha az ellenkezőjét is hangoztatja szinte minden adandó alkalommal. - Summer, de régen láttalak - lépett hozzám a fiatalos nő, majd kissé tétován, de karjai közé zárt, miközben igyekeztem olyan jelentőségteljesen nézni a fiára, amiből tudja, hogy nincs lezárva ez a téma.
  - Nem igazán jártam felétek - húztam el a számat, habár ez hazugság volt, hiszen a Malik család a szüleimtől nagyjából fél órányi autóútra lakott, és mikor hazamentem, meglátogathattam volna őket. De az ember nem igazán szokta ápolni a kapcsolatot a volt barátjának a családjával, főleg ha olyan csúnyán ért véget a kapcsolatuk, mint a miénk. - Jól vagy?
  - Persze - bólogatott serényen. - Hoztam csokis sütit, vegyél - kapta el a fia elől a tányért, majd nyújtotta felém mosolyogva, így pár pillanat múlva igyekeztem a finom édességbe menekülni a kínos pillantások elől.
  - Anya - szólalt meg végül Zayn, mire a megszólított felé kapta a fejét. - Menjünk be a nappaliba, valamit el kell mondanunk - bökött a tágas helyiség irányába, így mindhárman megindultunk, habár a nő arcán átfutott az enyhe rémület.
A fotelba ült le Trisha, hiszen így mindkettőnkkel szemben ült, így nekünk maradt a kanapé. És, habár eléggé méretes volt az ülőgarnitúra, nem tudtunk annyira távol húzódni a másiktól, mint amennyire szerettünk volna. Emiatt pedig szinte a karfán ültünk mindketten, ami felettébb fura lehetett az anyuka számára, hiszen simán elfekhetett volna valaki közöttünk. De miután ennyire feltűnően messze húzódtunk egymástól, nem firtatta a dolgot. Inkább csak várakozóan pillantott ránk, habár a fián volt a sor, hogy beszámoljon neki a történtekről.
  - Meséltem, hogy a Modest! egyre jobban cseszeget, és szinte már ki akarnak rúgni a bandából - kezdett végül bele, mire én is felé kaptam a tekintetemet. - Elég sok szart csináltam mostanában, és kaptam egy utolsó esélyt, hogy helyrehozzam a hírnevemet. Szerződésbe foglalták, hogy a nyilvánosság előtt úgy kell viselkednünk, mintha újra randizgatnánk - bökte ki nagy nehezen, habár ezt nem igazán lehet úgy mondani, mintha csak az időjárásról csevegnénk, hiszen az életünkről van szó. - Nem akartam, hogy a sajtóból értesülj a dolgokról, habár már szerintem így is láttál néhány cikket meg képet.
  - Hál' istennek, nem leszek nagymama!

Drágáim! 
Meghoztam az év első részét, amiben néhány apróbb információt is elrejtettem a következő részekkel kapcsolatban. :) Remélem tetszett, és azt is remélem, hogy jól telt a szünet és pihentetek! Kitartást kívánok az elkövetkezendő napokhoz, a következő rész vasárnap érkezik majd! 
Ha van kedvetek, pipáljatok, írjatok néhány sort vagy kérjetek cserét és iratkozzatok fel. Mindennek nagyon örülnék <3 

xx Lorette T.