Második

*Summer*

  Szerettem volna sikítani és sírni, de a rám szegeződött tekinteteket kereszttüzében esélytelen volt bármiféle reakciót is mutatnom a külvilág felé, amit a jelenléte okozott, így inkább a másik opciót választottam. Vagyis az évek alatt szinte tökéletesre fejlesztett maszk mögé bújtam, bár ez is csak részben volt jó megoldás, hiszen előle még így sem tudtam elrejteni a döbbenetemet és a félelmemet. Ez a tény pedig valamilyen beteges oknál fogva szórakoztatta, engem pedig kiborított.  És ő ezzel teljesen tisztában volt.

  A hideg futkosott a hátamon átható barna íriszeitől, miközben lassan megemelte a kezében tartott poharat, üdvözlésként, majd nagyot kortyolt a barnás színű folyadékból. Whisky, a kedvence.  

  Segélykérően néztem Avery-re, aki tudta, hogy milyen hatással volt rám Zayn jelenléte, de egy bocsánatkérő pillantásnál többre tőle sem számíthattam. Hiszen nem küldhette el Louis legjobb barátját, még úgy sem, hogy nem voltak kimondottan jóban, sőt a kelleténél többet sosem beszéltek egymással.

  Így viszont kénytelen voltam jópofával állni az egészhez, bár túlságosan nem könnyítette meg a helyzetemet, hiszen folyamatosan éreztem, ahogy figyelte a mozdulataimat. 

  Tekintete égette a hátamat, túlzott kíváncsiságom pedig hajtott, így alig öt percen belül sikerült ismét belenéznem a szemeibe, ezáltal pedig el is vesztem a tekintetében. 

  Gyenge voltam, ő pedig túlságosan is erős. 

 - Boldog születésnapot, Summer! - suttogta a fülembe, miután lassan elém lépett, majd egy puszit nyomott az arcomra, tudva azt, hogy sikerült kikészítenie. Még ha kívülről nem is látszott. 

 - Mit keresel itt, Zayn? - tettem a mellkasára a tenyereimet, majd próbáltam eltolni magamtól, de ujjait felsőkarom köré fonta, így esélytelen volt az eltávolodás. 

 - Komolyan kérdőre vonsz? - nevette el magát, bár a zene miatt alig lehetett hallani. Szerencsére. - Nem látogathatlak meg? - lépett közelebb, így hátrálnom kellett, végül pedig a fal állított meg minket. 

  Magas alakja fölém tornyosult, finom parfümjének illata dohány és alkohol aromával keveredett, szemei pedig elhomályosodtak az elfogyasztott alkoholtól és még ki tudja mitől. Megijesztett. 

  Ahogy ujjai körbefonták a karomat, olyan volt, mintha fel akarna nyomni a falra, a gyér fény miatt pedig egészen ijesztőnek tűnt az arca. Talán akkor féltem tőle először.

 - Csak egy ártatlan kérdés volt. - mondtam, talán a kelleténél kicsit hangosabban, mire néhány körülöttünk álló ismerős felénk pillantott. - Nem hittem volna, hogy valaha, önszántadból meglátogatsz. 

 - Nem értem, hogy miért nézel hülyének, Sum? - hajolt közelebb, ajkai már-már súrolták az enyémeket. - Mindketten tudjuk, hogy többször is kerestelek. Szóval? - vonta fel a szemöldökét. 

 - Kizártál az életedből, és most azt várod, hogy táncoljak az örömtől, amiért felbukkantál? - kérdeztem tartva a szemkontaktust, így láttam, amikor valami furcsa fény megcsillant a szemeiben. 

 - Mintha te nem tehetnél erről az egészről... - túrt bele idegesen a hajába, így meg tudtam masszírozni zsibbadó végtagjaimat.  

 - Elvártad, hogy alig 18 évesen a feleséged legyek, és még csodálkozol, amiért megijedtem és elmenekültem? - hangom remegett, ujjaimat pedig ropogtatni kezdtem, hogy a bennem tomboló feszültséget enyhítsem. - De te vetettél véget a kapcsolatunknak, te löktél el magadtól, Zayn. 

Szavaim elgondoltathatták, hiszen hosszú perceken keresztül némán állt előttem. Majd karjait leejtette maga mellé, így volt esélyem elmenni mellette. És bár lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, de mégis ott hagytam, hiszen nem álltunk már olyan közel egymáshoz, hogy egy veszekedés után összebújva bocsánatot kérjek tőle. És, hogy őszinte legyek, nem éreztem azt, hogy nekem kellene elnézést kérnem. Mekkora egy szemét vagyok?! 

A konyhában talált rám Avery, miközben egy pohár bort kortyolgattam, ami alig tíz perc alatt már a sokadik pohár volt, így kezdett megártani az alkohol, bár túlságosan nem izgatott a dolog. Avery pedig volt annyira kedves, hogy nem vette ki a kezemből a poharat, hiszen tapasztalatból tudta, ilyenkor egy kicsit megkönnyebbül az ember lelke. Vagy éppen nem érez semmit, bár ez már lényegtelen.  

 - Beszéltél vele? - ült le mellém a padlóra, majd hozzám hasonlóan a hátát a szekrénynek támasztotta. 

 - Av, engem állított be hibásnak, ő pedig játssza a mártírt. - kortyoltam a vörös folyadékból. - És hiába tudom, hogy mi történt, megsajnáltam. - nevettem el magam, cselekedetem kissé hisztérikusra sikeredett. 

 - Szereted még, igaz? - kérdezte, mire megdermedtem, és pislogás nélkül meredtem a szőke lányra. - Szóval igen. 

 - Én nem... - akadt el a szavam. - Szóval én nem szeretem, nem szabad szeretnem! 

Kedves Olvasók! 
Elnézést kérek a csúszásért, illetve a késői posztolásért, de a hétvégém eléggé rohanósra sikeredett. Remélem nem haragszotok a késésért, illetve remélem elnyerte a rész a tetszéseteket. Ha ez így van, kérlek hagyjatok magatok után jelet, rettentően hálás lennék érte. :) <3 Illetve köszönöm szépen Eva-nak a díjat, amint időm engedi ki is fogom tenni! És szeretném köszönteni az új olvasókat is, el sem hiszem, hogy már 25-en vagytok. Huh, köszönöm szépen! :) <3 
Legyen kellemes hetetek, kitartást az iskolához! :) <3 
Hamarosan találkozunk! :) 
xx Lorette T.