Nyolcadik

*Summer*

  Fogalmam sem volt arról, hogy mit kellett volna tennem, mikor a fiúk beállítottak abba a lakásba, aminek létezéséről elméletileg senki sem tudott, így talán húsz percig is bámultunk egymásra, mire kinyögtem, hogy megkínálhatom e őket valamivel. Ezzel sikerült néhány percig húznom a beszélgetést, azonban, miután kiosztottam nekik az üdítőket, kénytelen voltam helyet foglalni velük szemben, míg Niall, Louis és Harry tekintete is Liam-re siklott, habár ez náluk már afféle berögzült mozdulat volt.
Talán már a megismerkedésünk pillanatában is nyilvánvaló volt, hogy Liam a társaság szószólója, annak ellenére is, hogy akkor még csak pár hete ismerték egymást. És ez az évek alatt már természetessé vált.
  - Oké, szóval minek is köszönhetem a látogatásotokat? - kérdeztem ismét a fiúktól, bár már én is egyértelműen Liam-nek címeztem a szavaimat. - Mármint nem mintha nem élvezném a társaságotokat, csak nem igazán szeretek fél óráig farkasszemet nézni - egészítettem ki a mondandómat, majd egy halvány mosoly futott végig az arcomon.
  - Paul reggel egy szép kis fejmosással indított emiatt - lökött át a dohányzóasztalon Liam egy pletykalapot, melynek a címlapján a tegnap esti szettünkben virítottunk Zayn-el, a Palota előtt. Csodálkozva emeltem fel az újságot, aztán szinte őrült módjára lapoztam a megfelelő oldalra, majd végigolvastam a cikket. - Próbálták elintézni, hogy ne jelenjen meg sehol, de ennek a kiadatását már nem sikerült megakadályozni - tette még hozzá a srác, majd fáradtan megdörzsölte az orrnyergét. - Nem igazán tudom, hogy mi történt köztetek, vagy éppen mire volt jó ez a tegnapi közjáték, de ideje lenne rendeznetek a nézeteltéréseteket, mert ez már a környezetetekre is kihat. Egyikőtök sem képes sokáig csinálni ezt a színjátékot, főleg nem egymással szemben, úgyhogy éppen ideje lenne egy kiadós beszélgetésnek - szavai szinte bombaként robbantak a körülöttünk honoló csendben, és szinte pofonként csaptak arcon, így szinte tátott szájjal meredtem a velem egyidős fiúra. - Zayn nem ekkora paraszt, mint ahogy mutatja, ezt te tudod a legjobban, és éppen ezért kellene neked elérned azt, hogy újra a régi legyen.
  - Azt várjátok tőlem, hogy játsszam az őrangyal szerepét és térítsem vissza a helyes útra? - kérdeztem, majd egy hitetlenkedő nevetést hallattam. - Van fogalmatok arról, hogy mennyire nehéz egy légtérben tartózkodnunk? Ki nem állhatjuk egymást, viselkedjünk akár normálisan, akár seggfejként. Srácok, a lehetetlent kéritek tőlem - csóváltam meg a fejemet, majd egy utolsó pillantást vetettem a magazin címlapjára. - Nem vagyok jó tündér, se angyal, se jótevő, főleg nem Zayn-nek - álltam fel végül és idegesen járkálni kezdtem a tágas helyiségben.
  - Sum, nem jöttünk volna ide, ha nem te lennél az utolsó reményünk - lépett elém Niall, majd szomorúan csillogó íriszeit enyéimbe fúrta. - Nem akarjuk elveszíteni őt, de ha folytatja a leszarok mindent életstílusát, akkor kirakják a bandából. El sem hiszed, hogy mennyire közel áll hozzá - hajolt közelebb, így csupán csak néhány centiméter választott el minket egymástól. - Az utolsó utáni dobásánál tart és ezzel a címlappal azt is átlépte, csak az enyhít rajta, hogy te is ott vagy.
  - Miért olyan fontos, hogy én segítsek neki? - tettem a kezem a szőke srác mellkasára, majd egy aprót hátrébb léptem, hiszen feszélyezett a közelsége. - Miért nem segít neki Perrie vagy akármelyik volt barátnője? Miért nem küldik el egy pszichiáterhez? - pillantottam végig a bandatársakon, majd egy hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból. - Minden opció többet érne, mint én. Meg fogjuk ölni egymást, a szerződés miatt már így is ássuk a másik sírját. Miért nem képes senki belátni ezt? - kérdeztem egy kicsit hangosabban, miközben idegesen beletúrtam a hajamba.
  - Mert mindenki emlékszik arra az időszakra, amikor együtt voltatok - szólalt fel Louis, mire felé kaptam a tekintetemet. - Csak ti felejtették el rohadtul, hogy mennyire boldogok is voltatok. Kihúztátok egymást a gödörből, ahova a műsor alatt löktek benneteket. Zayn nekünk mai napig nem nyílt meg úgy, ahogy neked alig két hónap után - állt fel ő is, majd magára vette a bőrdzsekijét, kifejezve, hogy a részéről lezártnak tekinti a beszélgetést. - Csak gondold át - lépett elém, majd magához ölelt és kedvesen végigsimított a hátamon.
  - Persze - bólintottam, miután elengedtük egymást. - Hiányoztatok, srácok! - öleltem meg a többi fiút is búcsúzóul, majd alig pár perccel később be is csuktam mögöttük a bejárati ajtót, hiszen egy halaszthatatlan megbeszélésre hivatkozva távozniuk kellett.
Így persze megint egyedül maradtam a gondolataimmal, melyek a látogatásuknak köszönhetően még kuszábbak voltak, emiatt pedig úgy éreztem, szét robban a fejem.
Szükségem volt egy erős kávéra, aminek elkészítése alig pár percet vett csak igénybe, így végül az erkélyen kötöttem ki, miközben egyik kezemben a bögrém, másikban pedig egy szál cigaretta pihent.
Élveztem, ahogy a kávénak a különleges aromája körbeleng, miközben az epres cigaretta füst is elkeveredik a lehűlő levegővel. Ahogy ott ültem az erkélyen magam köré tekert pléddel és a kedvenc folyadékommal, na meg persze a káros szenvedélyemmel, úgy éreztem, nincsen semmi gondom. Nincsenek menedzserek, nincs menedzsment, nincsenek szerződések és kötött időbeosztás. Nincs semmi és senki, aki korlátozná az életemet, a tetteimet, az érzéseimet; addig feszegethetem a határaimat, ameddig csak szeretném. Normális huszonkét éves lánynak éreztem magam, és bele sem gondoltam abba, hogy ezeknek a szép pillanatoknak percek alatt vége szakadhat.
Naiv voltam.
Viszont mikor rápillantottam a telefonom kijelzőjére, és rájöttem, hogy ideje lenne készülődni a legjobb barátnőmmel való találkozóra, éreztem a jótékony hatását az álmodozásnak. A történtek után, viszonylag boldogan zuhanyoztam le, majd válogattam ki a ruháimat.
Fogalmam sem volt arról, hogy merre fogunk Avery-vel menni, így próbáltam olyan összeállítást választani, ami egy elegánsabb étteremben is megállja a helyét, de esetleg egy szórakozóhelyről sem lógok ki benne, merthogy nálunk elkerülhetetlen volt, hogy ne kössünk ki a kedvenc klubunkban.
Így mikor a szőke lány megérkezett, már egy fekete, csipkés ruhában, és a kedvenc magassarkúmban vártam rá, miközben igyekeztem a védjegyemmé vált lófarok helyére egy kontyot varázsolni.
  - Tetszik a hajad - ölelt magához Avery, majd egy-egy puszit nyomott mindkét arcfelemre. - Foglaltam vagyis foglaltattam asztalt az új Jamie Oliver étteremben, ami a Funky Buddha közelében nyílt - mondta vigyorogva, melyből tudtam, hogy vacsora után mi a következő állomásunk.
  - Köszönöm és oké - vágtam rá én is mosollyal az arcomon, majd miután magamhoz vettem a kabátomat és a táskámat, bezártam magunk mögött az ajtót. - Járt ma itt életed szerelme - fordultam a lift előtt a lányhoz, aki a megnevezés hallatán megforgatta a szemeit, ami engem nevetésre késztetett. - Van egy sejtésem, hogy honnan tudták meg a címet.
  - Nem tőlem - emelte fel védekezően a kezeit. - Louis szerint Renée és Paul az utóbbi időben eléggé összemelegedtek, mármint szakmai szempontból. Remélem, nem akarnak nagyon összemelegíteni titeket, mert annak nem lesz jó vége - pillantott rám jelentőségteljesen, miközben igyekeztem nem gutaütést kapni még az összemelegedés gondolatától sem. Viszont tisztában voltam azzal, hogy Avery meglehetősen jól átlátta az ilyen jellegű dolgokat, és ha ő egyszer valamit megérez, azt akár készpénznek is lehet venni. - De nem fogunk erről beszélgetni, legalábbis ma este biztos nem; bulizni megyünk.
Szerettem a szőke lánynak azt a tulajdonságát, hogy képes volt akár percek alatt is elterelni a figyelmemet, akár olyan dolgokról, amelyeken napokig emésztettem magam. Így mikor a fekete, sötétített üvegű autónak a hátsó ülésén ültünk, már nem is igazán foglalkoztatott Zayn vagy akár a szerződés, csakis az őrült lányra figyeltem.
  - És képzeld, Caroline végre rászánta magát arra, hogy velünk töltsön a jövő hónapban néhány napot - újságolta vigyorogva, miközben szerintem még ugrott is néhányat mellettem. - Már vagy ezer éve nem találkoztunk, és mivel te elkezdesz turnézni és a srácok is, összehozunk egy régi, sztárság előtti, csajos hétvégét - hangja néhány oktávval feljebb csúszott, és szemeinek csillogása is elárulta, hogy nagyon boldoggá tette a hír. - Mármint, nem veletek van a baj, csak tudod, hiányzik.
  - Ugyan, Av, nem értettem félre - mosolyogtam kedvesen a lányra, akiből egy megkönnyebbült sóhaj tört ki. - Örülök, hogy végre sikerült összehoznotok - mondtam őszintén, hiszen már tényleg nagyon régóta tervezték ezt a találkozót és sajnos a zűrös hónapok alatt nem egy kísérletük ment a süllyesztőbe. - Jól sikerült a tegnap estétek? - tettem fel egy újabb kérdést, mikor az autó lassítani kezdett, majd az étterem előtt meg is állt.
  - Aha, randiztunk a díjátadó után - mesélte a bejárathoz vezető úton. - Mármint nem úgy, mint az összeszokott párok, hanem úgy, mint régen. Mióta rendbe jöttek közöttünk a dolgok, sokkal boldogabb és romantikusabb. Sokat változott.
  - Komolyan? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert bár ezer éve ismertem a srácot, az utóbbi időben nem is hasonlított a régi önmagára. - Egyébként te is sokat változtál. Sokkal nyíltabb vagy nem félsz az érzéseidről beszélni. Jó hatással vagytok a másikra.
Avery arca enyhe pirosas árnyalatot vett fel, mire egy széles mosoly terült el az arcomon, hiszen tudtam, hogy beletrafáltam. Mondjuk nem volt nehéz, mert olyan éles váltás mutatkozott meg a személyiségükben, hogy még annak is feltűnt a változás, aki amúgy nem folyik bele az ilyenekbe, mint mondjuk a szüleim, akik csupán csak kétszer találkoztak a lánnyal, de feltűnt nekik, hogy mennyivel boldogabb Louis társaságában. És őszintén csodáltam is őket emiatt, hiszen a mi világunkban, ahol percek alatt képesek szétszedni az egész életedet, hogy egy újat kreáljanak helyette, meg tudták tartani a kis szerelmi buborékukat és nem osztottak meg mindent a nagyérdeművel, mint ahogy sokan azt tették. Nem uralták a címlapokat, de ha mégis feltűntek egy-egy borítón, nem azért, mert akkora balhéba keveredtek. És éppen ezért is szorgalmazta Renée, hogy Avery-vel készítsek egy közös dalt, mert bízott abban, hogy jó hatással lesz rám a lány.
Ami mondjuk igaznak bizonyult, de nem olyan mértékben, mint ahogy a második anyámnak tekintett nő elvárta, hiszen sosem voltam az a könnyen befolyásolható típus, és mindig csak addig engedtem, ameddig jónak éreztem. Av pedig sosem volt az az ember, aki rám erőltette volna magát, vagy éppen a nézeteit, és talán ezért is értettük meg egymást annyira jól.
Na meg persze azért is, mert a saját bőrünkön éreztük a munkánknak a legmocskosabb árnyoldalát.
  - Van kedved átmenni a klubba? - zökkentett ki Avery hangja a gondolataim közül, mire mosolyogva néztem a szőke lányra. - Vagy keressünk mást? - mozdulatát követve én is kinéztem az előkelő étterem ablakán, így tökéletes rálátásunk nyílt a szemben levő törzshelyünkre. A bejárat előtt rengetegen álltak és talán, mintha a kelleténél több biztonsági embert is láttam volna, akik a gyülekező riportereket próbálták megfékezni. - Zayn is ott van.
  - Nem bujkálhatok örökké - nyögtem ki végül, majd egy hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból. - Elég nagy az a hely, és ha már úgyis barátként kell viselkednünk, itt a legjobb alkalom arra, hogy készüljön néhány kép és felkerüljön a közösségi oldalainkra néhány titokzatos bejegyzés.


Kedves Olvasók! <3 
Mérhetetlenül nagy hálával tartozom nektek azért, hogy ennyi idő után is van olyan, aki nyomon követi a történetet, és még kommentekkel és pipákkal is megleptetek! <3 Imádlak benneteket, és hatalmas inspirációt adtatok az íráshoz, melynek gyümölcsét el is olvashattátok! Remélem, hogy a nyolcadik fejezet elnyerte a tetszéseteket! :) 
Ha időtök és kedvetek engedi, írjatok pár sort, pipáljatok vagy kérjetek nyugodtan cserét. :) 
Kellemes hetet babes! <3 
xx Lorette T.