Első

*Summer*

  Fáradtam dőltem hanyatt a színpadon a próba után, majd oldalra fordítottam a fejemet, miután egy adag szőke hajzuhatag az arcomon landolt. Prüszkölve söpörtem le Avery haját magamról, majd dühösen néztem barátnőmre, aki felettébb nevetségesnek találta a hajától való szenvedésemet, így egyik kezével visszalökte előbbi helyére, így kénytelen voltam arrébb húzódni egy kicsit, egészen addig, amíg ki nem kerültem őrült énekes társam hatósugarából, aki még hosszú perceken keresztül nevetett a szenvedésemen. Boldog hangja visszhangzott a még üres arénában hála a bekapcsolt mikrofonjának.

  Avery-t már évek óta ismertem, de ez a felszínes, szakmánkkal járó ismeretség csak az utóbbi hónapokban kezdett mélyülni, miután a menedzsereink a tudtunk nélkül összehoztak egy duettet. Emiatt pedig rettentően sok időt töltöttünk együtt, jobban megismertük egymást és alig három hónap alatt majdhogynem legjobb barátokká váltunk. És talán a köztünk kialakult kapocs létrejöttében sokat segített az, hogy belső tulajdonságainkat nézve, ikrek is lehettünk volna. Szavak nélkül is megértett, ami rajta kívül csak egyetlen embernek sikerült.

  - Szép volt, lányok! – zökkentett ki a gondolataim közül menedzserem, René hangja. – Mára befejeztük. – állt meg a színpad előtt, majd csípőre tette a kezeit és mosolyogva figyelte, ahogy Avery felrángat a földről.

  - Hagyjál már békén! – löktem arrébb nevetve a kezeit, hiszen szinte már feltörölte velem a színpadot. – Fel tudok állni magamtól is. – morogtam, mire a lány elkapta a kezét és felvont szemöldökkel várta, hogy bebizonyítsam.

  Minden erőmet összeszedve, sikerült felkaparnom magam a kissé poros színpadról, majd miután megigazítottam a ruhámat, afféle „én megmondtam” pillantásokkal illettem barátnőmet, aki a karomba csimpaszkodva húzni kezdett az öltöző felé.

  Avery mióta rendezte a dolgait a barátjával, maga volt a boldogság, szomorúnak nem is láttam hosszú idő óta, így pörgésén és túlzott siettetésén már meg sem lepődtem, bár egy kicsit túlzásnak éreztem a fél percenkénti noszogatást.

  - Av, át sem öltöztél, de szekálsz. – csóváltam meg a fejem, miután megpillantottam a még mindig táncruhában levő lányt.  

  - Kikérem magamnak, én, nem szekállak, hanem bátorítalak. – öltötte ki a nyelvét, akár egy óvodás. De szeretem, mikor így viselkedik.  

  - Persze, a „kapkodd magad, mert megütlek” igazán bátorító. – bújtattam bele a lábaimat a cipőmbe, majd felálltam a túlságosan kényelmes és hívogató kanapéról. – Viszont nem értem, hova sietsz ennyire. 

  - Louis tegnap éjjel ért haza L.A.-ből, így nem tudtunk találkozni, szóval hozzá. – hadarta gyorsan, miközben a ruháit beledobálta a táskájába, majd sürgetően toporogni kezdett az ajtóban. 

  - Figyelj, én elhiszem, hogy nagy a szerelem, de Louis-ról beszélünk, szerinted a nap folyamán kimászott az ágyból? – csuktam be magam mögött az ajtót, majd mire megfordultam Avery méterekkel előttem járt. 

  A lányt nem igazán hatotta meg a kérdésem, sőt szerintem meg sem hallotta a köztünk lévő távolság miatt, hiszen röpke fél perc alatt kiért a hatalmas épületből.

  Halvány mosollyal az arcomon indultam el én is a kijárat felé, ahol René várt rám egy barna borítékot lóbálva.  

  - A következő megbeszélésre ezt olvasd el. – nyomta a kezembe, majd elkezdtem kibontani, de megállított. – Csak ne ma! – kérte, mire bólintottam és egy puszit nyomtam második anyukám arcára.

  - Rendben. – indultam el az autóm felé, aminél Avery sürgetően mutogatott a kezeivel, jelezvén, hogy sietni szeretne. – Majd találkozunk! – intettem René-nek. 

  - Vigyázzatok magatokra! – figyelmeztetett, majd becsukta a hatalmas ajtót

. A kíváncsiság nem igazán hagyott nyugodni, így megszegve az ígéretemet, elkezdtem kibontani a borítékot, amiben több lap pihent.  Kihúztam a legfelsőt, amin méretes, fekete betűkkel a Szerződés felirat szerepelt, így hangos sóhaj hagyta el ajkaimat.

  René nem hiába hagyott haladékot a következő megbeszélésig, hiszen tudta, hogy bár kíváncsi természetem hajtott, a szerződéseket szerettem az utolsó utáni pillanatig halogatni.  

  - Az mi? – bökött Av a kezemben tartott papírkötegre. 

  - Csak a szokásos. – legyintettem, majd a hátsó ülésre bedobáltam a holmimat. – René most nyomta a kezembe. 

   - Én egy hete kaptam meg az enyémet, de nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam. – mondtam már, hogy ikrek is lehetnénk?

  Avery külvárosi otthonáig hosszú volt az út, így volt alkalmunk nyugodtan beszélgetni, ami az életritmusunkból kifolyólag ritkán adatott meg. Emiatt pedig jól is jött a péntek esti dugó a városban, bár miután utastársam kapott egy üzenetet, nem igazán tudott nyugton maradni. Folyton vigyorgott és énekelt, ami az este tíz órához közeledve kezdett fárasztó lenni.   

   - Ugye bejössz egy kicsit? – kérdezte csillogó szemekkel, mire halvány mosoly ült az arcomra.  

  - Azt hittem Louis-al akarsz lenni. – céloztam a romantikus estéjükre.  

   - Azt írta csak később jön, és amúgy is régen találkoztatok már. – mondta, miközben kipakolta a holmiját hátulról. 

A bejárati ajtóhoz vezető kis ösvényen ütemesen kopogtak a cipőink, így nem tűnt már annyira csendesnek a környék. Hiányoltam a szokásos nyüzsgést, ami még éjszaka is állandó eleme a kertvárosnak.  Túl nagy volt a csend.  

   - Meglepetés! – kiáltották, a belépésünkkel egy időben, mire csodálkozva fordultam a vigyorgó és reakciómat váró barátnőm felé.

  - Boldog szülinapot! – ölelt szorosan magához, majd miután elengedett a barátjához sietett. 

  Louis vigyorogva kacsintott, így nyilvánvalóvá vált, hogy a munka oroszlánrészét ő végezte, amiért rettentően hálás voltam a srácnak.

  Avery arcán pedig átfutott a sajnálat, amit először nem értettem, de alig néhány másodperc múlva rájöttem miért nézett rám úgy barátnőm.  

  Ott állt, néhány lépésre tőlem, miközben mélybarna szemeivel mozdulataimat figyelte. Ajkaira pedig győztes mosoly ült, miután megdermedve néztem vele farkasszemet.  

  Kell ennél jobb születésnap?

Sziasztok Kedves Olvasók! :)
Elnézéseteket kérem a késői posztolásért, de őszintén bízom benne, hogy nem haragszotok érte! Illetve szeretném megköszönni a visszajelzéseket, amik minden formában boldoggá tettek! Illetve köszönöm szépen a csere kéréseket is, ki is tettem őket! :) 
Remélem elnyerte a rész a tetszéseteket, amennyiben így van kérlek hagyjatok magatok után valami jelet, rettentően boldoggá tennétek vele. Illetve cserét is kérhettek nyugodtan! :) <3 
A következő rész - ha minden jól megy - szombaton érkezik! :) <3 
Kellemes hetet és kitartást! :) <3 
xx Lorette T.  

Prológus

*Summer*

 Gyomrom görcsbe rándult, a meglepődöttség és a félelem érzésének különleges keveréke járta át a testemet, miközben éreztem, ahogy őrületes sebességgel dobogott a szívem, nekiütődve a szegycsontomnak. Tenyereim izzadtak, minek következtében el kellett engednem a bőröndöm fogantyúját, majd végigsimítottam a farmerom anyagán, próbálkozva a nedves érzés megszüntetésével. Ami nem hogy sikerült volna, de még a fülem is zúgni kezdett, így inkább nekidőltem a nappaliban elhelyezett komódnak, megmentve magamat a padlón kikötéstől. 

  Pedig még csak rá sem pillantottam a kezeiben tartott, apró dobozra!  

 Mélyeket lélegezve próbáltam az előttem fél térdre ereszkedett fiúval tartani a szemkontaktust, de csillogó, mélybarna szemei láttán el kellett kapnom a tekintetemet, hiszen ő feleletet várt a kérdésére, én pedig nem tudtam kinyögni azt a néhány betűs szót, így szemei aggodalmat kezdtek tükrözni. Azt pedig nem tudtam végignézni, ahogy feleletemre várakozva összetörik. Túlságosan is gyáva voltam ahhoz.

 - Summer… - hangja remegett, nevem halk kiejtése után pedig el is csuklott, szemeiben könny csillogott. – Nem akarod, igaz? – kérdezte olyan hanglejtéssel, hogy idegennek éreztem magamat a kapcsolatunkban, amiben több mint egy éve éltünk.

 Lassan megráztam a fejemet, kifejezve, hogy nem álltam készen a nagy lépésre, mire egyre hevesebben süllyedő és emelkedő mellkassal ült rá a sarkaira, miközben csalódott és kissé ideges mozdulattal törölte le az arcán végigfolyt könnycseppeket.

 - Nem… megy. – nyögtem ki nagy nehezen, miközben küszködve próbáltam elfojtani az egyre erősödő lelkiismeret-furdalást.  – Szeretlek, de nem tudom megtenni. Még nem.

 Mélybarna, könnytől csillogó szemeit lassan rám emelte, majd lassan megrázta a fejét, de nem mondott semmit. De nem is kellett. Láttam rajta, hogy nem hitt nekem.  

 - Persze. – motyogta, miközben arca érzelemmentes maszkot öltött magára, amin az együtt töltött hónapok után is csak nehezen láttam át, így nyilvánvalóvá vált, hogy kizárt az életéből.

Kizárt az életéből, eltolt magától, semmissé vált az együtt töltött idő, így nem tudtam mást tenni, mint még egyszer, utoljára belenéztem a szemeibe, majd lehajoltam egy utolsó csókot leheltem az ajkaira, de viszonzást már nem kaptam. 

Már nem ugyanaz a fiú volt, akibe 2010-ben beleszerettem. Már nem az a fiú volt, aki néhány perccel azelőtt.

 - Viszlát Zayn! – mondtam halkan, majd a bőröndömet magam után húzva kisétáltam a közös életünkből, bele sem gondolva, hogy még nem ért véget a történetünk.   

Kedves Olvasók! 
Őszintén bízom benne, hogy elnyerte tetszéseteket a prológus! Amennyiben így van, hagyjatok magatok után valamilyen jelet. :) Rettentően hálás lennék érte! :) 
Illetve cserét is kérhettek nyugodtan! :)
Kellemes hétvégét és őszi szünetet! :) <3

xx Lorette T.   

Kedves Olvasók!

Egy kis bejelenteni valóval jöttem el hozzátok hosszú hetekkel az utolsó rész érkezése után, amit természetesen rettentően röstellek, és bízom benne, hogy a kis szösszenet után is az olvasóimnak tudhatlak benneteket! :)
Szóval az utóbbi hetekben rettentően sokat gondolkoztam a történet folytatását illetően, és végül - mint az eddigi részek eltűnéséből is láthatjátok - arra a döntésre jutottam, hogy újrakezdem a történet megírását! Megpróbálok hosszabb részekkel érkezni, illetve igyekszem több eseményt és izgalmat is belecsempészni majd a sorok közé! Ezen felül pedig javítottam a szereplők jellemén, amik ezután jobban tükrözni fogják a valóságot, bár szeretném előre leszögezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem fogok saját elemekhez folyamodni!
Őszintén remélem, hogy ti is visszatértek, és, hogy sikerül egy kis örömöt csempésznem majd az iskolai gondokkal átszőtt hetekbe! :) Illetve bízom benne, hogy több visszajelzést fogok kapni, hiszen így látom azt, hogy tetszik-e vagy sem a történet, hogy kell-e valamin javítanom vagy sem!

Prológus érkezése:

2015. október 24 (szombat)