2015. október 19., hétfő

Kedves Olvasók!

Egy kis bejelenteni valóval jöttem el hozzátok hosszú hetekkel az utolsó rész érkezése után, amit természetesen rettentően röstellek, és bízom benne, hogy a kis szösszenet után is az olvasóimnak tudhatlak benneteket! :)
Szóval az utóbbi hetekben rettentően sokat gondolkoztam a történet folytatását illetően, és végül - mint az eddigi részek eltűnéséből is láthatjátok - arra a döntésre jutottam, hogy újrakezdem a történet megírását! Megpróbálok hosszabb részekkel érkezni, illetve igyekszem több eseményt és izgalmat is belecsempészni majd a sorok közé! Ezen felül pedig javítottam a szereplők jellemén, amik ezután jobban tükrözni fogják a valóságot, bár szeretném előre leszögezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem fogok saját elemekhez folyamodni!
Őszintén remélem, hogy ti is visszatértek, és, hogy sikerül egy kis örömöt csempésznem majd az iskolai gondokkal átszőtt hetekbe! :) Illetve bízom benne, hogy több visszajelzést fogok kapni, hiszen így látom azt, hogy tetszik-e vagy sem a történet, hogy kell-e valamin javítanom vagy sem!

Prológus érkezése:
2015. október 24 (szombat)
 

4 megjegyzés:

  1. Neee :( En meg a vegere se jutottam es oszi szunetbe akartam befejezni :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eva!
      Kérlek ne haragudj, de a folytatás szempontjából ez bizonyult a legjobb döntésnek! :)
      Köszönöm, hogy írtál! :)
      xx Lorie

      Törlés
    2. Nem haragszom, de ha még egyszer törölni mersz valamit véged :P Ja és kárpótolhatsz ám egy másik bloggal is :)) Két blog amit te írsz őszin szünet olvasás gyanús :D

      Törlés
    3. Drága Eva!
      Ennek rettentően örülök, és igyekszem nem törölni semmit ;)
      xx Lorie

      Törlés